Szűrő
  • Megjelent a Vasárnapról vasárnapra című könyv

    A Zempléni Református Egyházmegye október 18-án, Nagykövesden sorra került Egyházmegyei Közgyűlésén lett bemutatva a Vasárnapról vasárnapra című könyv. A 148 oldalas kiadvány 52 vasárnapra és 17 ünnepnapra, illetve rendkívüli alkalomra szóló igemagyarázatot tartalmaz. Az ünnepnapok sorában a sátoros ünnepeken 2-2 írást lehet olvasni, de a többi egyházi ünnepünk mellett óévre, újévre, konfirmációra, reformációra, és adventre vonatkozó igemagyarázat is található az egyházmegye kiadványában. A kétoldalas áhítatokat a kiadvány szerkesztésének időszakában a Zempléni Egyházmegye területén szolgáló 23 lelkipásztor írta azzal a céllal, hogy az istentiszteleti alkalmakon rendszeresen jelenlévő gyülekezeti tagok ilyen módon is tápláltassanak Urunk igéjével. Mindemellett azok számára is szeretnék eljuttatni a kötetet, akik idős koruk, betegségük, vagy éppen idegenben való munkavállalásuk miatt nem tudnak vasárnapról vasárnapra templomba menni, de szeretnének figyelni Isten üzenetére. Kendi Csaba esperes a könyv megjelenésének okát és célját a következőképpen foglalja össze a könyv előszavában: „Szolgatársaimmal abban a reményben adjuk közre ezt a kötetet, hogy az olvasó a könyvben lévő hétről hétre, és ünnepről ünnepre készített igemagyarázatok által lelkiekben gazdagodhat, növekedhet hitében, és Isten igéje vezetését, áldását tapasztalhatja meg vasárnapról vasárnapra.” A kötet a Bethlen Gábor Alap támogatásával lett kiadva, s az egyházmegye lelkészi hivatalaiban lehet megvásárolni.

  • Kisgéresi zenés áhitatok

    A Kisgéresi Református Egyházközség idén is megszervezi a Zenés Áhítatok címet viselő sorozatát, amelynek keretén belül bodrogközi lelkipásztorok és gyülekezeti kórusok szolgálnak a kisgéresi templomban és keresik a válaszokat korunk és minden kor emberének kérdéseire. A zenés áhítatokra 2015. október 27-30. napokon (keddtől – péntekig) 18:00 órai kezdéssel kerül sor. A szervezők az egyházmegye gyülekezeteiből is várják a vendégeket, növekedni vágyó testvéreket.

  • Nagykövesden volt az Egyházmegyei Közgyűlés

    A nagykövesdi református templomban került sor 2015. október 18-án a Zempléni Református Egyházmegye őszi Egyházmegyei Közgyűlésére. A közgyűlés kezdetén Böszörményi Tamás, a helyi gyülekezetbe két hete kinevezett lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, majd a Nagykövesdi Ökumenikus Kórus szolgált énekeivel Gulyás Hajnalka kíséretében. Az igehirdetésében Szopó Ferenc, bodrogszentesi lelkipásztor a 2Kir 12 alapján tett bizonyságot. Asszonyi Árpád, egyházmegyei gondnok által vezetett közgyűlés küldötteinek Blanár Erik, egyházmegyei főjegyző általi számbavételét és a gyűlés megalakulását követően a legutóbbi egyházmegyei közgyűlési és egyházmegyei tanácsülési jegyzőkönyvek lettek felolvasva, majd az előbbiek a közgyűlés által is elfogadva. Kendi Csaba esperesi beszámolójában az elmúlt fél év kiemelkedő eseményeiről is számot adott, s örömmel mutatta be a Vasárnapról Vasárnapra címet viselő „áhítatoskönyvet”, ami az egyházmegye lelkipásztorainak igemagyarázatait tartalmazza az esztendő minden vasárnapjára, ünnepnapjára, ill. kiemelt alkalmaira. Beszámolóját követően külön számot adott a Diakóniai Központ által szervezett kárpátaljai útról, amelyen ő is részt vett, így gyakorlatilag első kézből tájékozódott az Egyházmegyei Közgyűlés arról, hogy a tavaszi gyűjtés során beérkező adományok miként kerültek felhasználásra. A tájékoztatást követően a gyülekezeti küldöttek döntést hoztak arra vonatkozólag, hogy a jövő éven a zétényi gyülekezet templomépítéséhez kérnek anyagi támogatást az egyház Közalapjától. A Közalap Egyházépítő Keretéből nyújtandó támogatásra igényt tartó egyházmegyei alkalmakról is született döntés. A közgyűlés végi ima és ének után a helyi lelkipásztor szeretetvendégségre hívta a nagykövesdi templomban megtartott Egyházmegyei Közgyűlés résztvevőit. 

    Nt. Szopó Ferenc közgyűlésen elhangzott igehirdetése:

    {mp3}2015-10-18_Szopo-Ferenc_2Kir12_Kozgyules{/mp3}

  • Őszi evangelizációs esték Bodrogszentesen

  • Beteljesülni látszik a Zétényi Reformátusok álma

    Jó néhány év telt el azóta, hogy Zétényben, a református gyülekezet tagjai elkezdtek foglalkozni a gondolattal, hogy templomot építenek. Az akkor még szórványgyülekezetként nyilvántartott közösség hetente járt, és jár mind a mai napig a községháza egy kis termébe istentiszteletre, de egyre inkább sokaknak az lett a véleménye vagy inkább óhaja, amit Füle Lajos fogalmazott meg egyik versében: „Jó lenne egy nagyobb már, de hogy és mennyiért? Szükségünk TE látod, URUNK, TE vígy tovább! Hisszük, hogy megadod, ha kérjük – a csodát.” Valóban nem volt sem tervünk, sem válaszunk a kérdésekre, hogy HOGYAN? – és MENNYIÉRT? – de a vágyak lassan imádságokká és hitből fakadó adományokká alakultak, megerősítve a szilárd bizonyossággal, hogy az Úr megadja, ha kérjük – a csodát. Hittük és hisszük, hogy imádságot meghallgató Istenünk van, aki szeretetét sokféleképpen megmutatta és engedte átélnünk az ige igazságát: „Közel van az ÚR mindenkihez, aki hívja, mindenkihez, aki igazán hívja. Teljesíti az istenfélők kívánságát, meghallja kívánságukat, és megsegíti őket.” (Zsolt 145,18-19) Sok nehézség között ugyan, de az Isten ígéreteibe kapaszkodva két évvel ezelőtt elindult a templom építése, és szemmel láthatóvá vált, hogy a zétényi reformátusok vannak, dolgoznak és néhány ember egy cél érdekében sok mindent feláldoz. A szükséges engedélyek megszerzése után és a gyülekezeti tagok adományaiból megkezdődött az építkezés. Az, ahol ma tartunk, Isten kegyelme és hatalma. Külső támogatások nélkül, de állnak, sőt tető alatt vannak a templom falai, felkerült a toronyszerkezet, helyükre kerültek az ablakok és hamarosan a bejárati ajtó, készülnek a templom belső berendezési tárgyai (a padok, a szószék és a karzat). Mindezt valóban az Úr hatalmas szereteteként éljük meg, aki eddig is mindig kirendelte a szükségeseket, és hisszük, hogy a továbbiakban is gondja lesz ránk. Sokan kérdezik: miért építünk templomot? Azért, mert gazdagodni szeretnénk. Nem anyagiakban persze, hanem Isten ismeretében, hitben és reménységben, abban a bizonyosságban, hogy a zétényi templom is hirdetheti majd, hogy mi Jézus Krisztushoz tartozunk most és mindörökre.

    2015. április 26-án, a Zempléni Református Egyházmegye, Zemplénben megtartott Közgyűlése jóváhagyta a gyülekezet adománygyűjtésre vonatkozó kérelmét, amelynek értelmében az elmúlt hónapokban meg is indult az egyházmegyei szintű gyűjtés. Eddig több gyülekezet is támogatta templomunk építését. A támogató gyülekezetek adományait ezúton is hálás szívvel köszönjük! Arra kérjük a gyülekezetek tagjait, hogy elsősorban imádságban hordozzák munkálatainkat, de ha Isten úgy indítja Önöket, hogy anyagilag is tudnának/szeretnének minket támogatni, azt hálás szívvel fogadjuk.
    Külső körülményekkel dacolva, nehézségekkel küzdve, de valljuk: KI HISZ, MEG NEM CSÚFOLTATIK! FÉLIG SE KÉSZ VAGY CSAK ALIG, DE „TEMPLOMNÁL NAGYOBB VAN ITT”, KÖZTÜNK VAN ÉS BENNÜNK LAKIK. (Füle Lajos).

  • Egyházmegyei Közgyűlés Nagykövesden

    2015. október 18-án, 14:00 órai kezdéssel, a nagykövesdi református templomban kerül sor a Zempléni Egyházmegye őszi Egyházmegyei Közgyűlésére. A közgyűlés istentisztelettel kezdődik. A gyűlés megalakulását és korábbi jegyzőkönyvek ismertetését követően sor kerül Kendi Csaba esperes időszerű tájékoztatójára. Ezt követően kerülhet majd sor a segélykérelmek és egyéb beadványok tárgyalására.