Szűrő
  • Házi gondozói szolgálat - segítség és lehetőség

    A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja házi gondozói szolgálatot indít, amelyhez gyülekezeti tagok is csatlakozhatnak gondozókként, vagy gondozottakként. 

    Református gyülekezeteinkben, mint ahogyan országosan, vagy összeurópai viszonylatban is, sok az idős. A társadalom átalakulása miatt, a fiatalabb generációk kényszerű elvándorlása következtében az idősekről való gondoskodás sokszor nem megoldható szűk családon belül. Ugyanakkor, amíg lehet, mindenki szeretné élete alkonyát a saját otthonában, a megszokott környezetében eltölteni, s csak végső esetben „kíván” egy-egy szociális intézmény falai között élni. Ezt a tényt felismerve, az állam is igyekszik támogatni a házi gondozói szolgálatok működést, vagyis hogy az erejében megfogyatkozó, mások segítségére szoruló személyek otthonukban maradhassanak, és egy segítőt, egy fizetett gondozót kapjanak. A Diakóniai Központ küldetéséhez és szolgálatához hozzátartozik a rászorulók segítése, az idősekről való törődés munkálása. Ezért is igyekszik – az állam által nyújtott lehetőségeket is kihasználva – egyfajta hidat képezni, és a gyülekezetekben megtalálni a segítésre, gondozásra szoruló személyeket, s ugyanakkor megtalálni azokat is, akik szívesen végeznék a gondozói szolgálatot idehaza, gondoskodnának másokról, fizetett munkakörben segítenék a gondoskodásra szorulókat.
    A református egyház Diakóniai Központja hat megyében regisztrálta a gondozói szolgáltatást, s így Kassa Megyében is, vagyis az egyházmegyénk gyülekezeteiben is van lehetőség az említett intézmény szárnyai alatt gondozást vállalni, illetve gondozást igényelni.

    Gondozóként munkát vállalni szándékozók számára fontos tudni:
    A gondozó személye nincs életkorhoz kötve, így nyugdíjasként is lehet végezni ezt a munkát. Anyasági szabadságot töltve, vagy akár másodállásban is lehet gondozói szolgálatot végezni. A gondozó és a gondozott személy nem élhet egy háztartásban, s gyermek-szülő, unoka-nagyszülő, vagy éppen házastársi kapcsolat sem lehet közöttük. Az végezhet gondozói szolgálatot, akinek erre vonatkozó képesítése van, vagyis minimálisan egy erre irányuló tanfolyamot már elvégzett. Azoknak is igyekszik a Diakóniai Központ segíteni, akiknek nincs ilyen jellegű képzése, de szeretnének gondozóként munkát vállalni a Központon keresztül. Ezért, február folyamán egy gondozói képzést indít a Diakóniai Központ Királyhelmecen, amely a munkanélküliek számára ingyenesen, a nem munkanélküliek számára kedvezményesen végezhető el. A nemzetközi szinten is elismert oklevelet nyújtó képzésre az jelentkezhet, aki vállalja, hogy a képzést követő egy éven keresztül a Diakóniai Központ gondozójaként, alkalmazottjaként fog tevékenykedni.

    A gondozói szolgálatot igénylők számára fontos tudni:
    A helyi önkormányzat illetékes osztályán kell kérvényezni a házi gondozói szolgálatra való igényt, aminek a jogosultságát, az orvosi vélemény alapján állapítják meg, és ez alapján határozzák meg a rászorultság mértékét is, vagyis, hogy napi hány órás gondozásra szorul a kérvényező. A rászorultság mértéke különböző lehet, így azok is igényelhetik ezt a szolgáltatást, akik még sok mindent el tudnak végezni, de egyre több feladat elvégzése már nehézséget okoz. A gondozó bérét a Diakóniai Központ fizeti, azonban a gondozottnak is hozzá kell járulnia a szolgáltatáshoz. Az egy hónapra jutó hozzájárulás, napi nyolc órai gondozói szolgálat igénybevétele esetén kb. 35,- Euro. Kevesebb idejű szolgáltatás igénylése esetén ez összeg kevesebb.

    A gondozói szolgálat elindítása egy új út a református egyház és a Diakóniai Központ számára, és egy új lehetőség a gyülekezetek, s nem utolsó sorban az egyháztagok számára a szeretetszolgálat gyakorlására. A Diakóniai Központ fontosnak tartja, hogy a házi gondozásban ne csupán a fizikai segítségnyújtás történjék meg, hanem az idősek, a gondoskodásra szoruló személyek lelkével való foglalkozást, a lelki szükségletekre való odafigyelést is kiváltképpen fontosnak tartja.
    A program keretei, amelyen belül a Diakóniai Központ szolgálata is elindul, bizonyos szinten behatárolják a lehetőségeket, de a szükséget látók, a gondozásra szoruló személyek a központon keresztül rátalálhatnak a hivatásos gondozóként munkát vállalni akaró egyháztagokra. Ebben minden segítséget meg kíván adni a református egyház szeretetszolgálati intézménye.
    A Diakóniai Központ várja a program iránt érdeklődőket, a gondozást igénylő, vagy éppen gondozói munkát vállalni kívánó személyek jelentkezését. Tekintettel arra, hogy a fent említett tanfolyam hamarosan és kis létszámmal indul, valamint, hogy a szolgálatot márciustól szeretnék elindítani, az érdeklődők mielőbb jelentkezzenek a következő elérhetőségeken: diakonia.kozpont[kukac]gmail.com

  • A Zempléni Egyházmegye 2015-ös esztendeje számokban

    Év elején minden gyülekezetben számadás történik, amely során a gyülekezet elöljárói, presbiterei visszatekintenek az előző évre, a szolgálatokra, a gyülekezet lélekszámának alakulására, s az Isten kegyelméből megvalósult alkalmakról a gyülekezet előtt is számadást tesznek. A beszámolók számszerűsíthető része, az ún. Statisztikai adatlap kitöltése nyomán az Esperesi Hivatalba is eljut, ahol az adatlapok összesítésre kerülnek. Így számolhatunk be arról, hogy a 2015-ös esztendőben, a Zempléni Egyházmegye 20 anyaegyházközségének és 18 leányegyházközségének 5285 választójogú tagja volt. A 38 gyülekezetben az elmúlt év folyamán 3392 istentiszteleti alkalom volt, amelyeket az egyházmegye 24 lelkésze végzett. Volt 100 keresztelő, amellyel szemben sajnos 182 temetésről kell számot adnunk, azaz gyülekezeteink fogyása – legalábbis összességében – ilyen módon is nyilvánvaló. 31 pár indult közös életútjára az egyházmegye valamelyik templomából, azaz ennyin kötöttek református szertartás szerint házasságot. 53 személy tett vallást hitéről, azaz konfirmált az egyházmegye területén. 18 gyülekezetben volt felnőtt bibliakör, 10-ben presbiteri bibliakör és 8 egyházközségben volt a fiatalok számára is bibliaóra. 14 gyülekezetben volt 2015-ben vasárnapi iskola, gyermekistentisztelet a konfirmációi előkészítő előtt álló gyermekeknek. Az egyházmegye területén 81 csoportban 768 gyermek vett részt református hitoktatásban valamelyik oktatási intézményben; 193 gyermek gyülekezeti hitoktatásban is részt vett. Az egyházmegye területén 37 templom, 9 gyülekezeti ház és 21 gyülekezeti terem található, amelyek közösségeinket szolgálták.
    Nyilvánvaló, hogy az elmúlt évben is volt alkalom, volt lehetőség meghallani az igét, Istenünk üzenetét, de csak bízni tudunk abban, hogy e lehetőségeket sokan kihasználták, és a Zempléni Egyházmegye gyülekezeteinek tagjai épültek hitben, növekedtek lelkiekben.

  • Isten országa örömhíre - Evangelizáció Abarán

    A szomszédos, Ungi Református Egyházmegyében található abarai gyülekezet evangelizációs alkalmakat szervez "Isten országa örömhíre" címmel. A Márk evamngéliuma 1. részének a 14-15. igeversei alapján január 17-19. napokon hangzik majd az örömüzenet Abarán. Az igehirdetés szolgálatát Végh Tamás, a Budapest-Fasori Református Gyülekezet nyugalmazott lelkipásztora végzi. Az alkalmak a gyülekezeti házban lesznek a következő időpontokban: 

    január 17. (vasárnap) – 10:30 és 18:00
    január 18. (hétfő) – 18:00
    január 19. (kedd) – 18:00

    Az evangelizációs alkalmakra a Zempléni Egyházmegye gyülekezeteinek tagjait is szeretettel várják.

  • Új szavalók is mondtak istenes verseket Kísgéresben

    2015 adventjének második vasárnapján immár kilencedik alkalommal gyűlt össze a Zempléni Egyházmegye gyülekezeteiből egy népes, keresztyén sereg Kisgéresben. Óvodáskorú gyermektől egészen a 18 éves korú fiatalig minden színpadra álló résztvevő egy istenes verset adott elő, hogy megfényesítsék és mélyebbé tegyék adventi várakozásunkat. Kendi Csaba esperes köszöntése után Illés Anna és Bari Fatima, Bodrogköz két tehetséges fiatalja emelte az alkalom ünnepélyességét. Ez éven 52 szavaló, és még egyszer ennyi hallgató melegítette be a kétgyertyás délutánt a Kisgéresi Kultúrházban. Mintegy 13 gyülekezet képviseltette magát, olyanok is, ahonnan először érkeztek szavalók gyülekezetünkbe a kilenc év alatt, és olyan gyerekek, akik ugyan szlovák iskolába járnak, mégis magyar vers előadásával tettek bizonyságot hitükről. Ennek különösen is örültünk, hisz azt bizonyítja ez, hogy a hit, az irodalom összehoz, Krisztust váró közösséget formál, történjék bármi. Örömteli szívvel adunk hálát ezért az alkalomért Istennek, aki nem köveket, hanem minket, gyermekeit használ arra, hogy dicsérjük őt versek által is.
    A szavalóversenyen készült fotók a Képtárban megtekinthetőek.