Szűrő
  • Házi gondozói képzés kárpátaljaiakkal

    Befejeződött a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának házi gondozói képzése. Az öt hetes ápolói képzésen – köszönhetően a svájci székhelyű HEKS alapítvány támogatásának – már nemcsak szlovákiaiak, hanem a határon túli kárpátaljaiak is részt tudtak venni.

    A Diakóniai központ a Kárpátaljai Református Egyházkerület kérésére képzést biztosított Egyházunk tagjaival együtt az Ukrajnában élő református testvérek számára, akik ezáltal már szakképzett otthoni betegellátást tudnak nyújtani a rászoruló betegeknek, időseknek.
    A képzés és a vizsga is Királyhelmecen, a Diakóniai Központ irodájában zajlott 14 kárpátaljai és 12 környékbeli szlovákiai résztvevővel, akik 2016. február 4-én sikeres záróvizsgát tettek. Ugyanezen a napon került sor az oklevelek ünnepélyes átadására is, amelyen Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, valamint az eperjesi Vav intézet igazgatója Jaroslav Výboštek gratulációk kíséretében átnyújtották az okleveleket.
    A meghívottak között volt még Géresi Róbert püspökhelyettes, Kendi Csaba, a Zempléni Református Egyházmegye esperese, továbbá Czókoly Béla, a SENIORMED idősotthon igazgatója is, aki lehetővé tette, hogy az oktatás gyakorlati részében náluk szerezzenek tapasztalatot a tanfolyam résztvevői.
    Az ünnepélyes esemény után Haris Szilárd, diakóniai lelkész bemutatta a Diakóniai Központ megalakulása 10 éves évfordulója alkalmából ,,Jutalmam, hogy tehetem” című újonnan kiadott emlékkönyvet. A könyv bemutatja a Diakónia Központ elmúlt 10 év munkásságának gyümölcsét, programjait, hitvallását, a múltat és a jelent. (Lőrinc Ildikó; forrás: reformata.sk)

    Gogola Istvánnal, a Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Jótékonysági Alapítvány munkatársával a képzés kapcsán készült beszélgetés:

    {mp3}2017-02-06_Molnar-Istvan_Karpataljaiak_tanfolyama_Felvideken{/mp3}

    Haris Szilárd diakóniai lelkésszel a könyvbemutatóval kapcsolatban készült beszélgetés:

    {mp3}2017-02-06_Molnar-Istvan_Diakoniai_Kozpont_jubileumi_kiadvanya{/mp3}