Neki növekednie kell…

AddThis Social Bookmark Button

Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. /Jn 3,30/

Kedves Testvéreim!
A gonosz alantas cselszövésének eredménye ebben a világban, hogy versenyhelyzetet teremt. Megpróbálja elhitetni velünk, hogy ha ezt a ruhát vesszük fel, akkor sikeresek leszünk, ha ezt az illatot fújjuk magunkra, akkor megállíthatatlanok; ettől elbűvölőek, attól meg magabiztosak leszünk... És ha ez nem a mienk, akkor senkik vagyunk. Ha kimaradunk, lemaradunk, mondják a reklámok és a hirdetések. Nagyon résen kell lennünk, nehogy minket is magával rántson ez az áradat!
Ez így van ma, de Jézus idejében sem volt sokkal különb. A versenyhelyzet az igerészből is kiérződik: Keresztelő János tanítványai féltékenyek Jézusra és a tanítványi körre, mert amoda többen mennek keresztelkedni, mint hozzájuk. Egyidejűleg két helyen keresztelkedhetnek az emberek, János még keresztel, Jézus, illetve a tanítványai már keresztelnek. Akkoriban az egész test bemerítkezett a folyó vizébe, tömegesen keresztelkedtek azok, akik megtértek. Ezek a tanítványok meg ahelyett, hogy a sok megújult életnek örülnének, féltékenyek, és féltékenységüknek hangot is adnak!
Milyen gyarló is az ember: a közös cél, a közös szolgálat ellenére is képes ellene menni a másiknak. Neki van, akkor nekem is kell! Neki jól megy, akkor én is azt akarom! Oda mennek? Inkább ide jönnének!
Példa értékű azonban Keresztelő János viselkedése: Tudja, hogy ő csak pusztába kiáltó hang, útkészítő, akinek a feladata, küldetése nem más, mint felhívni az emberek figyelmét az érkező Messiásra. És ezzel megelégszik. Ahelyett, hogy ő is elkezdené toborozni, magához csalogatni az embereket, hogy „ide gyertek, itt jobb a víz, én szebben keresztelek” – újra bizonyságot tesz Jézusról.
Emlékezteti tanítványait arra, hogy semmit sem szerezhet az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki. Vagyis: nem az én érdemem, hogy ide jönnek az emberek. Az ember szereti kiélvezni az ilyen pillanatokat, amikor egy kicsit a középpontba kerül, amikor elismerik a teljesítményét: Ez igen! Csakhogy ez nem a mi érdemünk, testvéreim. Ha megtapsolnak, tovább küldhetjük a tapsot a menny felé. Ha megdicsérnek vagy megköszönnek nekünk valamit, akkor továbbíthatjuk Istennek, hiszen egyedül Ő érdemli.
Előjön a vőlegény, a menyasszony és a vőlegény barátjának a személye. Jézus, az ő elhívottai és Keresztelő János. Jézus a vőlegény, mi pedig a menyasszony. Ez a kép azt jelenti, hogy a közösség Jézussal olyan mély, olyan bensőséges, olyan intim, mint a vőlegény és a menyasszony közt. Nincsenek titkok, nincsenek rejtegetett vagy szégyellt dolgok – legalábbis ideális esetben –, helyette őszinteség, bizalom, ragaszkodás jellemzi. A másik a fontosabb, és csak azután én. Jézus a fontosabb, és csak azután én. János pedig felhívja a tanítványai figyelmét arra, amiről talán megfeledkeztek, talán nem is nagyon tudatosították: ő, mint a vőlegény barátja, aki közreműködik a menyasszony kezének megkérésében, örül annak, ha ezek ketten egymásra találnak. Vagyis: örül, ha elveszett emberek Jézusban új életet nyernek.
Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem – mondja János. Mi az, testvéreim, ami ma növekszik?
Növekszik az erőszak, és ezzel együtt növekszik az ártatlan háborús áldozatok száma. Napról napra láthatjuk, ahogy családokat, életeket szakítanak szét bombák és lövedékek, földrengések és más katasztrófák. Aztán növekszik ezzel együtt a félelem és a szenvedés is. A hatalmi harcok, a nyomás és az elnyomás, a másik lenézése, a teher a vállakon... A bűn következménye egyre csak növekszik, meggörnyesztve az embert. Még mondja azt valaki, hogy ennek a világnak nincs szüksége Krisztusra!
Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. Mint a hold, aminek el kell tűnnie, ha felkel a nap. Így kell Jézusnak növekednie, Jánosnak – s vele együtt nekünk is – kisebbé lennünk. János fizikai életében és szolgálatában ez egy korszakváltás, amikor ő elvégzi, teljesíti szolgálatát. A test bemerítkezése csak jelképe a bűntől való szabadulásnak. János ennyit tudott tenni: segédkezett abban, hogy az emberek ezt jelképesen megtegyék. Az igazi szabadulást, a belső megtisztulást viszont csak Jézus adhatja és adja! Hiába a látható jel, ha nincs mögötte valóság! Jézus nélkül az Úrvacsora, az istentisztelet, a konfirmáció, a keresztelés is csak formaság…
A DAKAR raliról szóló összefoglalóban láttam, megkérdeztek egy motoros női versenyzőt, mi indítja őt arra, hogy ilyen nehéz körülmények között versenyezzen? Ő azt válaszolta, hogy számára ez a verseny olyan, mint az élet egy buborékba sűrítve: van itt öröm, szenvedés, kínlódás, fájdalom stb. Majd hozzátette: számára az a győzelem, ha le tudja győzni önmagát. Aznap épp ezen az igén gondolkoztam, amikor ez a versenyző összefoglalta egy mondatban az üzenetet: legyőzni önmagunkat. Felülkerekedni a kísértéseken, a lustaságon, a fáradtságon, a hanyagságon, a féltékenységen, a bizalmatlankodáson, a szeretetlenségen, az indulatokon, a fájdalmakon. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.
János tudta, hogy ha Jézus növekszik, azzal ő nem veszít, hanem nyer! Mert Jézus valóban azért jött, hogy örömöt hozzon, és győzelmet hozzon azzal, hogy életünket egyre nagyobb mértékben, százalékban, vagy nevezzük bárhogyan, ő töltse meg. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen! Krisztus legyen egyre nagyobb, s a magam méltatlansága egyre kisebb! Ő legyen egyre dominánsabb, az én atyáimtól örökölt hiábavaló természetem pedig zsugorodjék egyre kisebbre. Megmarad a nyomorult egész végig, és sokszor belebeszél Isten dolgába, de a cél az: legyen egyre kisebb, és a bennem élő Krisztus pedig egyre nagyobb.
Törekedjetek a tökéletességre, indít az ige. Ez azt jelenti, hogy senki sem tökéletes, egyedül Jézus. Aki életével, személyével követendő példa mindannyiunk számára. Senki sem gondolhatja azt, hogy ő már rendben van. Az ő élete sínen, mert valamikor egyszer volt egy felemelő élménye Jézussal. Az szép dolog, lelkünknek szükséges, de önmagában kevés.
Amikor a vőlegény és a menyasszony odaáll az úrasztala elé, vagy az oltár elé, hogy további közös életükre Isten áldását kérjék, soha nem úgy indulnak neki, hogy válás lesz a vége. Sajnos, ma már egyre népszerűbb és elfogadottabb dolog Isten házasságra vonatkozó akaratával szembe menni, de még mindig igaz, hogy a házasságot egy életre kötik. Jézussal kötött szövetségünk is egy életre szól, mi több, örök életre! Ő soha nem vonja vissza, nem gondolja meg magát, nem lép ki, nem hagy ott akkor sem, ha mi hűtlenek vagyunk. Mert ő így képes szeretni. Ezért jött, ezért van itt, ezért szólít meg most is: hogy elmondja vagy emlékeztessen, egyetlen dologra kell odafigyelnem: Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. Ámen