A jutalom

AddThis Social Bookmark Button

Mert hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez, aki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlejébe. Megszerződvén pedig a munkásokkal napi tíz pénzben, elküldé őket az ő szőlejébe. És kimenvén három óra tájban, láta másokat, a kik hivalkodván a piacon álltak vala. És monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és a mi igazságos, megadom néktek. Azok pedig elmenének. Hat és kilenc óra tájban ismét kimenvén, ugyanazon képen cselekedék. Tizenegy óra tájban is kimenvén, talála másokat, a kik hivalkodva állottak vala, és monda nékik: Miért álltok itt egész napon át, hivalkodván? Mondának néki: Mert senki sem fogadott meg minket. Monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és a mi igazságos, megkapjátok. Mikor pedig beestveledék, monda a szőlőnek ura az ő vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és add ki nékik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsőkig. És jövén a tizenegyórásak, fejenként tíz-tíz pénzt vőnek. Jövén azután az elsők, azt gondolják vala, hogy ők többet kapnak: de ők is tíz-tíz pénzt vőnek fejenként. Amint pedig fölvevék, zúgolódnak vala a házigazda ellen, Mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak és egyenlőkké tetted azokat velünk, a kik a napnak terhét és hőségét szenvedtük. Ő pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben szerződtél-é meg velem? Vedd, a mi a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint néked. Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, amit akarok? Avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? Ekképpen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. /Máté 20, 1-16/

Kedves Testvéreim!
Az Úr Jézus eme példázatában a jutalomosztás, a bér jelenti az üzenet központi gondolatát. Egyáltalán nem járunk messze az igazságtól, ha arra gondolunk, hogy egykor valamennyiünknek leplezetlenül kell megállnunk Isten ítélőszéke előtt, hogy megjutalmaztassunk aszerint, amiket e testben cselekedtünk vagy jót, vagy gonoszt.
Ez a gondolat ismert volt már a Jézus korabeli zsidóságban is. Különböző emberek, másként és másként tekintettek erre, tekintettek az Istentől való jutalmazásra, fizetségre. Nem csoda, hisz bizonyára másként tekintett rá egy Isten országát magához közelállónak tartó, a törvényt minél pontosabban betartani igyekvő, az emberek szimpátiáját és jó tetszését kiváltó farizeus, mint a nép által lenézett vámszedő, vagy parázna nő. Jézus gondolkodásában és tanításában, ami ebből a példázatból is rejtetten elő jön, hogy a vámszedők és a parázna nők megelőzik majd a farizeusokat és az írástudókat az Isten országában.
Jézus példázatának alapját egy mindennapi jelképes cselekedetből veszi. A gazda munkásokat fogad fel az ő szőlőjébe végzendő munkálatok elvégzésére. Jézus Istenhez való viszonyukra alkalmazza ezt. Igazából a szőlő Isten országa, ha úgy tetszik egyháza dicsőségének terjesztése, amihez munkásokat fogad. A gazda Istent szimbolizálja. A munkások felfogadása napkeltekor kezdődik. A napszám összege egy dénár, amit a gazda nem csupán egyszerűen megszab, hanem amiben megalkuszik a munkásokkal.
Ott vannak az elöljárók. Akik Isten országa, dicsősége terjesztésére szentelték életüket. A farizeusok akik talán már egész kis koruktól kezdve Isten szolgálatába szegődtek. És ott van a mai templomos nép. Akik már gyermekkoruktól késő vénségükig itt vannak a templomban az anyaszentegyház kebelében és szolgálatában telt el életük. Azt mondja Jézus, hogy az első órában dolgozni kezdőkkel a gazda megegyezett. Sokszor a farizeusok és a templomot gyermekkoruktól látogató mai keresztyének is úgy gondolkodunk, hogy mivel ők egész nap, egész életükben Isten országa terjesztésére szegődtek, nekik joguk van, és ezt szeretném hangsúlyozni, joguk van a jutalomra, a bérre. Munkájuk nyomán joguk van Isten jóindulatára, áldására, kegyelmére, szeretetére építeni. A gazda megegyezett velük. Ők még alkudhattak megelégednek-e a gazda által felkínált javakkal vagy többet igényelnek. Isten az övéinek azt ígérte, hogy már e földön sajátjaiként védi, őrzi és vezeti őket, egykor pedig a mennyei dicsőségbe magához fogadja őket. Sokan a farizeusok és a templomos nép közül nem gondolnak arra, hogy ez nem érdem, nem jutalom, hanem kizárólag kegyelem. Ami nem magától értetődően jár, hanem ajándékképpen, még akkor is, ha valaki – hogy a példázatnál maradjunk – az egész nap hőségét, gyötrelmét hordozza, mert igaz az Ige: Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené és annak adja, akinek akarja. Nem érdem szerint jár, hanem kegyelemből, mert ajándék. Ezt azonban ennek a csoportnak, akik korán reggel munkába állnak, akik korán reggel beálltak a gazda szőlőjébe nem igen esik jól és nem akarták egykor sem és ma sem tudomásul venni, mivel szeretnek inkább saját cselekedeteikre, érdemeikre számítani és azokkal hivalkodni.
A következő csoport, akiket reggel kilenc óra tájban fogad fel a gazda, nyilván szánalomból, mert látja, hogy nincs munkájuk. Ezeknek csak annyit ígér, hogy méltányos bért kapnak. Ezekkel már nem alkuszik. Érzik, hogy a töredék-napot már úgyis eltékozolták, és örülnek, hogy valamit mégis haza vihetnek családjuknak. Későbbi órában csak akkor volt szokás munkásokat felfogadni, ha sürgős munka volt, de ilyet a példázat nem említ. Ugyanez áll a déli tizenkettőkor és a délután háromkor felfogadottakra. Ha a gazda eddigi magatartása képtelennek hatott, akkor igazán most, annak utolsó gesztusa hat képtelennek, hogy még az utolsó órára is fogad fel munkásokat még akkor is, ha ezekhez még az előbbi rövid ígéret sem hangzik el a bérre nézve.
A bérezésre rendszerint este került sor a nap végeztével. Itt is ez történik. Ekkor megfordul a munkások sorrendje, itt válik világossá a példázat tartalma. Az utolsók megkapják a teljes bérösszeget, de az elsők ennek alapján hiába reménykedtek nagyobb összegben: ők is csak azt kapják. A jutalmazás nem teljesítmény szerint történik, hanem Isten kegyelmes akarata szerint. Amikor Isten így jár el, senkit sem károsít meg, hiszen a legkorábban szolgálatba állókkal így állapodott meg.
Felvetődhet a kérdés, ami már csak nézőpont kérdése, hogy vajon azoknak volt-e nehezebb dolguk, akik izzadva dolgoztak egész nap, de tudták, hogy meglesz a megélhetésük, vagy azok akik bár csak egy órát dolgoztak, de egész nap munkára vártak és szorongtak, hogy vajon tudnak-e ezen a napon éhező családjuknak kenyeret adni.
Így tanította Jézus tanítványait és e példázaton keresztül így tanít minket is arra, hogy Isten országáért dolgozni, éppúgy nem érdem, hanem kegyelem, mint amikor valaki csak élete utolsó pillanatában lesz Isten országának elkötelezett szolgája és így kapja meg jutalmát szintén nem érdemből, hanem kegyelemből.
Ne felejtsük: Minden mi igazságunk az Isten előtt csak olyan mint a szennyes ruha. Hiába hivalkodunk, vagy dicsekszünk, ha valaki előtt, igazán Isten előtt kell elnémulnia minden dicsekvésnek és tudatosítani, hogy úgy a munkálkodás lehetősége, mint annak jutalma, csak Isten kegyelmi ajándéka az életünkben. Nem érdemből, nem megérdemelten, nem igazságos bérezés alapján, hanem csak kegyelemből állhatunk meg előtte, tart a ma és reménykedhetünk életünkben, a holnapban. Ámen!