A szeretet és a barátság

„Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.” /Jn 15,12-14/

Kedves Testvéreim!
    Valaki egyszer leírta, hogy a rohanó város reggeli nyüzsgésében éppen célja felé haladt, amint figyelmes lett valakire, aki éppen az út menti gyorsbüfénél ált sorba. Ujjaival egy kis műanyag zsákba éppen egy ócska cipőt próbált begyömöszölni. Szegény hajléktalan alighanem párna gyanánt használhatta. Már épp sorra került volna, amikor valaki minden figyelmeztetés nélkül elé vágott. Az illető öltözéke szerint üzletember lehetett, és a pulthoz érve fürgén nyújtogatta az eladó felé a pénzét. A helyzet nagyon tisztességtelennek hatott. Szegény hajléktalan nem elég, hogy régóta várakozik, most meg jön ez az ember, és az utolsó pillanatban is érzékelteti vele, hogy akinek van pénze, az előbbre való. Azonban emberünk nem ezért hadonászott pénzével. Messziről is látható volt, ahogyan a hajléktalanra mutatott és csak ennyit mondott: „Hozzám tartozik! Én fizetem a számláját!” Egy pillanat alatt történt minden, de a megkapó kép, számunkra, mai igehallgatók számára is beszédes lehet. Hiszen Isten szemében mi olyanok, sőt még parányibbak, kisebbek és gyengébbek vagyunk, mint az a hajléktalan férfi, akiről most szó volt. Szegényen, magányosan élhetnénk a világban, mert nem tudjuk kifizetni tartozásunkat bűneinkért. De Jézus odalépett a sor elejére, és így szólt: „Hozzám tartoznak! Én fizetem az adósságukat.”
Valójában felolvasott igénk is ebben az értelemben szól. Jézus, ahogyan készül a keresztre, tanítványainak meghagyja, sőt megparancsolja nekik, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Ő szerette őket. Majd Krisztus azt is elmondja, hogy nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért, majd a tanítványokat barátainak nevezi. A hívő élet két elengedhetetlenül fontos fogalma válik hangsúlyossá ebben a felolvasott szakaszban. Az egyik a szeretet, a másik a barátság. Most ezekre figyeljünk oda.
A szeretet
Valaki egyszer elmondta, hogy az emberek együttélésében, a népek és nemzetek között, egyszóval a világban az lehet a legnagyobb gond és nagyon sok probléma okozója, hogy több szeretetet várunk el a magunk számára a másiktól, mint amennyit mi magunk adunk a másik iránt. És valóban mennyi gond és milyen terhek lennének semmivé, ha mindennek a fordítottja lenne igaz! Hogy az emberek nem a másikkal szemben próbálnának meg igényeket és elvárásokat támasztani, nem azzal foglalkoznának, hogy több szeretetet kapjanak, hanem azzal, hogy egyre többet adjanak. Milyen más lenne a világ, ha Jézus szavait komolyan vennénk! Mert nem csak a gyülekezeten kívül, a világban „hiánycikk” a szeretet és annak gyakorlása, hanem gyakran Isten gyermekei körén belül, az egyházban, a mában élő tanítványok között is!
De mi is a szeretet? Mi az, amit Jézus megparancsol tanítványainak, vagy mi az a jellegzetesség, amelyről fel lehet ismerni Jézus tanítványait? Hiszen a szeretetről sok üres frázist mondanak az emberek. Most viszont ebben az igében egészen konkrét tartalma van a szeretetnek. A szeretet az, ami ha kell, kész önmagát is feláldozni. A szeretet iránya viszont nem csak a bennünket szeretők iránt érvényes. „Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.” (Lk 6,32) – mondja Jézus a Lukács evangéliumában.
"Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért." - mondta ezt az a Jézus Krisztus, aki az életét adta értünk, amikor még nem a barátai, hanem az ellenségei voltunk. Valóban nincsen senkiben ennél nagyobb szeretet... Ezért hát a szeretet mércéje maga Krisztus kell, hogy legyen. Ő a mérték. „...éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul az Istennek kedves illatként.” (Ef 5,2)
Mostani igeszakaszunk pedig azt mondja: "Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért." Ez távol áll az Isten nélkül élő embertől. Hogy ő önmagát áldozza fel másokért?! Nem ő van másokért, hanem a többiek vannak őérte! Nem ő akar áldozatot hozni, különösen nem egyoldalúan, ha nem éri meg, ha nem viszonozzák, hanem a többiek hozzanak áldozatot őérte, majd megmondja ki, hogyan és milyen áldozatot. Ezen a ponton, az áldozathozatalnál derül hát ki, hogy akik Jézus Krisztust hittel befogadták az életükbe, azok egészen másként gondolkodó emberekké lesznek. Nem a hitetleneknek mondja az Úr, hogy így szeressék egymást. Akik viszont az Isten szeretetét már átélték, elfogadták, és Isten szeretete átformálta, átalakította őket, azoknak ezt a szeretetet tovább kell adniuk.
Tulajdonképpen ez, a szeretet az egész Szentírás központi üzenete. Hiszen a Biblia azzal indul, arról szól és azzal is fejeződik be, hogy Isten az embert, téged, engem, bennünket abszolút érdemtelenül, mégis szeret. A hívő emberen pedig mintegy átfolyik a Krisztus szeretete. Folyamatosan kapja Jézustól, ugyanakkor pedig adja is tovább. Ezért mondja Jézus: Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Majd tanítványaihoz fordulva így folytatja: „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.” De mi is a Barátság?
Talán ezen a területen is gyakran gondolkodunk helytelenül. Az teljesen rendben van, hogy óvodás, vagy kisiskoláskorban még nagyon sok a barát. A gyermek még úgy véli, hogy egy szórakoztató játék, vagy örömmel együtt töltött idő valamelyik társsal, az a barátság. Később, középiskolás, főiskolás korban, majd a munkahelyen is barátokkal vesszük körül magunkat, életkorunk előrehaladtával azonban ezek száma erősen csökken. Aztán házasságra lépve új rokonokat és ismerősöket kapunk. Ha pedig munkahelyet változtatunk, új környezetünkben, új arcokkal találjuk szembe magunkat. Ezzel párhuzamosan a régi barátokra egyre kevesebb idő jut, végül teljesen megszűnik a kapcsolat. De vajon azok, akiket a mában barátainknak tartunk, kimerítik-e a barátság fogalmát az Isten igéje szerint?
A Példabeszédek könyvében olvassuk, hogy „Minden időben szeret aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.” (Péld 17,17) Az ige szerint az igaz barát ismérve, hogy nem csak jó sorsunkban van mellettünk, nem csak az érdekei szerint szimpatizál velünk, hanem minden időben! Sőt, a bajban derül ki, hogy igazából ki is ő. Akinek már volt ilyen tapasztalása, tudja, hogy valóban így van.
Ám mindennek az ellenoldala is lehetséges. Lukács evangéliuma szerint mondja Jézus a nagy megpróbáltatások idejére készítve fel tanítványait, hogy: „Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok is...” (Lk 21,16) Korunkban is különösen aktuálisak Krisztusunk ezen szavai, nagy szükség van tehát igaz, hűséges barátságra, barátra.
Az Úr Jézus viszont a Golgotán meghalt barátaiért és leendő barátaiért is. Sőt, meghalt azokért is, akik ellenségei voltak. Azokért is, akik ma is elfordulnak tőle, és nem kérnek a barátságából. Pedig milyen egyszerű feltételt szab Krisztus! „Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.” Lehet hát kezdeni a parancsteljesítést igénk szavai alapján: „Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.”
Valaki így mondta: Kezdd el szeretni nem elsősorban magadat, hanem a másik embert. Kezdd a családodon. Folytasd a barátokon, a bővebb rokonságon, az ismerősökön, majd minden bizonnyal eljutsz a felebarátokig is.
Igénkben tehát a szeretet és a barátság kötődik össze Jézus szavaiban. Krisztus a szeretetben példát adott nekünk, és ma neked is barátságát ígéri. Az elvettetést és a kárhozatot érdemelnénk bűneinkért, Jézus azonban szeretetét ígéri, amely átformálja emberi kapcsolatainkat és megédesíti mindennapjainkat. Éljünk a Krisztus barátságával, maradjunk meg az Ő szeretetében, hogy így só és világosság, és Krisztus jó illata lehessünk! Ámen.