Békesség néktek

AddThis Social Bookmark Button

Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: "Békesség néktek!"És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.Jézus erre ismét ezt mondta nekik: "Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: "Vegyetek Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak." Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: "Láttuk az Urat." Ő azonban ezt mondta nekik: "Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem." Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: "Békesség néktek!" Azután így szólt Tamáshoz: "Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő." Tamás pedig így felelt: "Én Uram, és én Istenem!" Jézus így szólt hozzá: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek." Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. /Jn 20, 19-31/


Vasárnap este volt. A tanítványok összegyűltek. A magdalai Mária által küldött üzenet hozta össze az addig szétszórt tanítványokat, akik félelmükben zárt ajtók mögött voltak együtt. Féltek, hogy a Mester után ők vannak soron: a nép vezetői őket is kivégeztetik. Az ajtók zárva voltak, mert féltek, de mégis bátorságot merítettek a jó hírből, hogy az Úr él.
És ekkor hirtelen meglátták Jézust középen állni, aki a zárt ajtók ellenére hirtelen megjelent közöttük és ugyanazzal a köszöntéssel köszöntötte őket, amellyel szenvedése és halála előtt elbúcsúzott tőlük. „Békesség néktek!” Ez a köszöntés azt jelenti, hogy Isten óvjon meg minden bajtól és ajándékozzon meg minden jóval. Miután békességet hirdetett nekik és szavaival megnyugtatta tanítványait, megmutatta szenvedésének jeleit, amelyek által békességet szerzett. Látták a szegek nyomait és a dárda okozta sebhelyet. Bizonyságát adta, hogy Ő az, aki szenvedése és halála előtt velük volt. A tanítványok szívét betöltő fájdalom, szomorúság örömre változott. Öröm töltötte el szívüket, hogy valóban az Úr van ott. Az történt, amit előre megmondott. Feltámadt a halálból. A feltámadott Úr a keresztyének örömének forrása. Jézus ígérete beteljesedett, az elválás nem örökre szólt.
A feltámasztott Jézussal való találkozás nem merül ki az egymásnak való örvendezésben. Jézus megismétli minden jót és üdvösséget ígérő szavát: „Békesség néktek!” - amely békességet jelent Istennel, egymással és környezetükkel. Krisztus békességet szerzett a kereszten kiontott vére által. „Őáltala békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén keresztjének vére által…” Ha Istennek elég Krisztus vére arra, hogy megbékéljen, legyen elég nekem is! Aztán jöhetnek külső nyomorúságok, gonosz, ellenséges emberek is. Ekkor is csak a hit segít, a bizalom Őbenne és ígéreteiben: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Mert Ő mondta: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled!” Azért bízvást mondjuk: „Az Úr az én segítségem, nem félek. Ember mit árthat nekem?”
Jézus Krisztusnak kell állnia életünk középpontjában. Azért van sok nyomorult napunk, sok idegességünk, félelmünk, veszekedésünk, szomorú életünk, mert nem az Úr Jézus van a szívünk, a házunk közepén, hanem félelem, önzés, harag, bűnös emberi gondolatok, Istent gyalázó szavak. Így hát ne csodálkozzunk, hogy nincs boldogság a világon. „Békesség néktek!” – ez a mi kincsünk. Ezért szeretjük templomunkat, mert itt várjuk Jézust, aki belép a félelmek, a fájdalmak, a gyász idején és ezt mondja: „Békesség néktek!”
Ha azt akarod, hogy szép és igaz életed legyen, akkor ne csak a templomban engedd középre Jézust, hanem az otthonodban is, ahol előveszed a Szentírást és olvasol belőle, mint egykor a régiek, akik négy ökör áráért is megvásárolták, melyből a családfő felolvasott, majd a család tagjai közösen elmondták a Miatyánkot és elénekeltek egy zsoltárt. Éljünk otthon is úgy, hogy Jézus Krisztus álljon a középen, hogy mondhassa sok fájó, összetört szívű embernek: „Békesség néktek!”
Jézus nem idegenek ajtaján ment be, hanem az Őt keresők, Őt várók, Őt szeretők ajtaján, akik örültek, hogy ott áll középen. Nem a tanítványok keresték meg, és nem ők állították középre, hanem Jézus kereste őket, és Ő állt középre – s a tanítványok örültek ennek. Az Úr a te életedben is a középpont akar lenni. Ha örülsz Neki és engeded, akkor békességed lesz.
Akik megigazultak hit által, azoknak békességük van Istennel, de a hívők nem élvezhetik önzően ezt a békességet. Meg kell osztaniuk másokkal is. Ezért az Úr elküldi őket a világba. Ez a köszöntés ünnepélyessé teszi a tanítványok kiküldését. Megbízatást kapnak. Egykor, amikor kiküldte őket kettőnként, szintén az Ő békességével jártak. Most arról beszél nekik, hogy amiként Őt küldte az Atya, úgy küldi Ő is a tanítványait.
Krisztus szegény emberként jött a világba, úgy jött, mint szolga. Megüresítette magát, gyönyörködött Atyja akaratának cselekvésében. Azonosult az emberrel, mindenkivel jót tett. Mindent a Szentlélek ereje által tett. Célja a kereszt volt. Most pedig ezt mondja tanítványainak: „...én is akképpen küldelek titeket.”
A tanítványoknak az Úr munkája alapján kell végezniük tovább azt, amire most megbízást kapnak. Ennek végzéséhez pedig az Úr Szentlelke segítségét adja. Feladatuk elvégzéséhez felfegyverzi őket az Úr. A jövőben teljesítendő küldetésükhöz amellett, amit a Jézussal töltött idő jelentett, a kívülről és felülről jövő mennyei ajándékra van szükség. Arra a Lélekre, aki hitelesíti, érvényesíti és alkalmazza mindazt, amit Jézus tett. A Szentlélek közlése által nyerik el a bűnbocsánat hirdetéséhez vagy annak megtagadásához a felhatalmazást. „Ha Ő fel nem támad, nincs többé bűnbocsánat” – van-e merszünk megbocsátani a vétkezőnek? A tanítványok nem a világ fölött való ítélkezésre kapnak felhatalmazást, hanem arra, hogy hitet ébresszenek, gyülekezetet építsenek, és abban hivatásukat teljesítsék.
A szolgálatunkhoz, küldetésünkhöz szükséges a békesség, mert békekövetségben járunk: „Krisztusért járva tehát követségben, mintha Isten kérne általunk, Krisztusért kérünk: békéljetek meg az Istennel.” A békétlen ember vajon mit mond ennek a békétlen világnak? A szolgálatunk elvégzéséhez szükségünk van a Szentlélek erejére is. Jézus lehelete egykor és ma is erőt adott és ad dolgozni, elvégezni a ránk bízottakat, küzdeni, szeretni, Istenért élni, Jézus Krisztusért élni, áldozni, hűségesnek lenni s továbbadni Krisztus leheletét. Isten segítsen meg bennünket, hogy ezt a leheletet érezzük mindig itt, s ezt a leheletet tudjuk továbbadni gyermeknek, unokának, hogy ezzel a lehelettel mindennel képesek legyünk megvívni a harcot, az örökkévaló Isten kegyelméből.
Tamás szerette Jézust és meg akarta óvni a jeruzsálemi eseményektől. Ami Jézussal történt, annyira megtörte, hogy teljesen egyedül akart maradni fájdalmával. Ezért hiányzott a tanítványok köréből. A bánat, a fájdalom nagy kísértés arra, hogy az ember mindennel és mindenkivel szakítson. A többi tanítvány bizonyságtétele Tamás számára nem sokat jelentett. Neki látható, megfogható bizonyíték kellett az Úr feltámadásáról.
Egy héttel később az Úr ismét megjelent tanítványainak. Ekkor Tamás is velük volt. Az Úr Jézus ismét csodálatos módon lépett be a terembe és megint így köszöntötte őket: „Békesség néktek!” Tamásnak is szólt ez a köszöntés. Az Úr szelíden és türelmesen foglalkozott hitetlen követőjével. Magához hívta, hogy bizonyítsa feltámadásának valóságát. Felszólította őt, hogy tegye kezét az oldalába, a dárda ütötte sebhelybe. Jézus kész volt alávetni magát Tamás feltételeinek, hogy ne maradjon hitetlen, hanem legyen hívő. Tamást olyan élményben részesítette a feltámadt Úr, amelynek következménye hitvallás lett. Megszégyenülten kiáltott fel: „Én Uram, és én Istenem!” Tamás elismerte az istenséget a sebek által, amelyeket látott. Hitvallása hirdeti, hogy a feltámadt Jézus valóságos ember és valóságos Isten. Tamás a Feltámadottban meglátta Urát és Istenét.
Jézus elfogadta Istenként a Neki szóló imádatot. Ha csak ember lett volna, vissza kellett volna utasítania. Tamás hite látáson alapuló hit volt, ezért boldogabbak azok, akik nem látnak, és mégis hisznek. „Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak, hogy Jézus a Krisztus az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében.” A hitre jutás lehetősége adott. Az ember boldogsága és boldogulása ezen az úton biztosított. Ha Isten mond valamit, megtiszteljük azzal, hogy el hisszük azt, de tiszteletlenek vagyunk Iránta, ha további bizonyítékot igénylünk. Hinnünk kell azért, mert Ő mondta. Az evangélium célja, hogy az élő Úrhoz vezessen, az örök élet részesévé tegye azt az embert, aki elvesztette szeme elől az életre vezető utat. Hitre szólít, hitet ébreszt, hitben tart meg, mert aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, az részesedik az örök életben. A Benne való hit az örök élet elnyerésének feltétele.
Jézus az igazi Messiás és az Isten Fia. Hiszed-e ezt? Ámen.