Csak Jézus kell

AddThis Social Bookmark Button

„Mert Ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében lévő nyáj vagyunk. Vajha ma hallanátok az Ő szavát, szíveteket meg ne keményítsétek.” /Zsolt 95,7-8/

Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló; de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit az ajtóőr, és a juhok hallgatnak a hangjára, a maga juhait pedig nevükön szólítja és kivezeti. Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik." Ezt a példázatot mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit jelent, amit mondott nekik. Jézus tehát így szólt hozzájuk: "Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja. Aki énelőttem jött, mind tolvaj és rabló, de a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." "Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és elszéleszti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem. /Jn 10,1-14/

Vasárnapot ünneplő keresztyén gyülekezet, szolgatársaim és fiatal Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
I. ” … csak Jézus kell és kész?”
Egy valamikori vadóc hittanosom jutott eszembe, akit szemmel láthatólag egyre jobban zavart a Jézusról szóló üzenet. Mindent elkövetett, hogy ne kelljen odahallgatnia, mire egyszer váratlanul feltört belőle egy kétkedő kérdés: „…csak Jézus kell és kész?” Ismertük egymást egy kicsit, tudtam jól, mire gondol. Csak hinni kell az ÚR Jézusban, és rendbe jön életem? Csak Jézust kell úgymond „elfogadnom”, és az Isten megadja, amire vágyom: siker, buli, csajok és egyebek? Valóban csak Jézus kell, és nem lesz több könny, bántás, csalódás… Csak Jézus kell és kész? Mindez ott zakatolt benne, ott szikrázott szúrós tekintetében. Engem pedig már a kérdés is váratlanul ért, letaglózva, kicsit maflán annyit mondtam: hát, igen ... s éreztem, tovább magyarázkodnom felesleges. Erre elhúzta a száját, látványosan elfordult, hogy így adja tudtomra: jó lenne, de én ezt nem tudom elhinni.
Azóta is sokszor kívántam visszahozni azt a percet, de az a pillanat már elszállt. Ő le - és kikonfirmált egyszerre, és már máshol, másban keresi boldogulását. Én pedig most helyette nektek akarom elmondani – most már bátran és bizonyosan –: CSAK Jézus kell! Csak Ő. Vallom előttetek, hogy akkor azt hallhatta ki hangomból, hogy hát Jézus IS kell, meg sok minden más. Kell a fiatalságom, az egészségem, a tudásom, kedvességem, erőm, terveim és még sorolhatnám hosszasan. Persze Jézus is kell, de csak a sokadik, legfeljebb a második helyen; ha nem kér olyat, ami ellenkezik az én akaratommal, egész lényemmel.
Sok keserű csalódás, keserves arcrabukás kellett hozzá, hogy felismerjem, kicsoda Jézus számomra; mit érek nélküle, ki vagyok nélküle…
Gyerekek, fiatalok és idősebbek, higgyétek el: Csak Jézus kell!
II. A Bibliához is Jézus kell!
Megkérdezhetnétek: miért beszélek éppen erről a régi történetről és Róla? Az elmúlt 48 órában ugyanis arról tanultunk mindannyian: hogyan tanulmányozhatjuk a Bibliát. Körbejártuk, körbejátszottuk, végigvettük és végignevettük a témát, s úgy tűnik nekem az a bizonyos 48 óra szinte elrepült. Ezalatt a táboridő alatt igyekeztünk 5 kulcsszót átadni nektek, komolyan a szívetekbe vésni, melyekkel Isten üzenete eljut hozzátok, s általatok másokhoz. Így hangoztak ezek a felszólítások:
› „Imádkozz!” › ”Olvasd!” › „Kutass!” › „Kérdezz!” › „Alkalmazd!”
Ezek a vezényszavak azonban nem valami hívő praktika részei, kódok, mellyel Isten mérhetetlen tudásának a titkát feltörheted, tehát nem is varázsszavak. Egyszerű útjelző táblák ezek, melyek mind Jézus Krisztusra mutatnak. Kérlek, gondold csak most át nyugodtan: Mi, illetve ki köti össze ezeket a szavakat egy egésszé, egy életúttá? Már a Lélek súgja is nekünk: Jézus szent nevét. Még egyszer kérlek benneteket, gondoljátok végig a szívetekkel is, még egyszer itt Ráskán, ezt az 5 felszólítást! Hát tudunk-e imádkozni, ha nem az Úr Jézus nevében kérünk és kiáltunk a mi mennyei Édesatyánkhoz? Nélküle még imádkozni sem tudunk! Amit pedig olvasunk mind róla szól, rá nézve írták rá Isten választott emberei. Az Ószövetség a Hozzá vezető útról beszél, az Újszövetség pedig arról, milyen is a jézusi út. Az Ő akaratát kutatjuk; nélküle még kérdezni sem tudunk, nemhogy valakitől választ is kapjunk sürgető, kínzó kérdéseinkre; nem beszélve arról, ha nem az Ő kegyelme, egy pontocskáját sem tudjuk megtartani annak az üzenetnek, amit elhozott. Összegzem, ifjú barátaim: Bibliához is csak Jézus kell. Ilyen egyszerű. Ő ilyen nagyszerű!
A Zsidókhoz írt levél szerzője azt mondja, hogy Jézus „Isten utolsó szava” a világhoz. Átéreztük már ennek jelentőségét? Nincs több szó, még valami ráadás, titok, csoda, csak Jézus, akiben Isten odahajolt hozzánk, hogy elmondja utolsó szerelmes szavait. Ha valakinek, aki nagyon szeret bennünket, hallanánk az utolsó szavait, nemde odafigyelnénk rá. Nem hiába mondták a régiek, hogy úgy kell(ene) olvasnunk az Isten Igéjét, mintha először és utoljára olvasnánk. Ehhez engedjétek meg, hogy hozzákapcsoljam kedves szentem, szent Ferenc gondolatát: addig olvasd, amíg „Jézus arcát” meg nem látod az Igében. Amíg a szent Lélek által át nem éled, ott állsz színe előtt, lát és hall téged, odafigyel rád, és szól hozzád.
III. Jézus a jó pásztor
A most felolvasott Igében minden különösebb megerőltetés nélkül megláthatjuk az ő arcát, mint a mi jó pásztorunkét. Pásztor, aki előtte jár a nyájnak, úgy vezeti őket; megvédi őket a veszélytől, legyen az vadállat vagy tolvaj; gyógyítja a beteget, ápolja a gyengét; vigyáz az erősre. Ha valamelyik elcsatangol, fejjel a falnak vagy a vesztébe rohan, utána megy, vállára veszi, visszaviszi a helyére. És van úgy is, hogy a fejére koppint pásztorbotjával, mert egy nagyobb veszélytől akar megóvni. Bizony ma ezen nagyon elgondolkodtam, nem az szereti a báránykákat, aki babusgat és becézget, hanem az, aki őszinte, igazmondó, és ha kell fenyít is. Ha Jézus a mi főpásztorunk, tőle még ezt is könnyű elfogadnunk.
Mai igénk pedig azt mondja el nekünk, hogy miért is ilyen velünk Jézus. Mert ha figyeltük, akkor nem azt mondta, hogy én pásztor vagyok és kész, hanem azt, hogy „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” Miért ilyen jó velünk az Úr? Mert a Pásztor meghalt a juhokért! Mert életével, tiszta vérével fizetett a mi szennyes életünkért. Még egyszer mondom: a Pásztor halt meg a juhokért!
Micsoda Ige! Micsoda érthetetlen és meg nem érdemelt szeretet! Ehhez nem kell kommentár, görög vagy latin szótár, még talán lelkészi magyarázat sem. Elég kinyitnod békességre, rendre, tisztaságra és megértésre vágyakozó szíved és Jézus jó Pásztorként belép életedbe, és el nem hagy téged. Elfogadod, hogy az övé vagy, mint akiért ő kifizette a váltságdíjat. Ámen.

”Ne félj kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot. Amiket szem nem látott, fül nem hallott és az embernek szíve meg sem sejtett, azt készítette Isten az Őt szeretőknek.” /Lk 12,32; 1Kor2,9/