Virágvasárnap

AddThis Social Bookmark Button

Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a fogadására, és így kiáltottak: "Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!" Jézus pedig egy szamárcsikóra találva, felült rá, ahogyan meg van írva: "Ne félj, Sion leánya, íme, királyod jön, szamárcsikón ülve." Tanítványai először nem értették mindezt, de miután Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az történt vele, ami meg volt írva róla. /Jn 12,12-16/

Keresztyén Testvéreim, Virágvasárnapi Gyülekezet!
Az emberi élet tulajdonképpen nem más, mint egy folytonos várakozás. Közülünk mindenkinek az életére igaz lehet, hogy most is, ezekben a percekben, ebben a pillanatban, itt a templompadban is vár valamire. Mi emberek nem tudjuk megállapítani a másik vágyát, várakozásának célját, ezt mindenki bensőjében érzi. Vannak, akik gyógyulást várnak betegségükben, elromlott emberi kapcsolataik megújulásában reménykednek, esetleg vígasztalást, vagy enyhülést várnak gyászukban. Ám úgy is van, hogy csak egyszerű hétköznapi dolgokra várunk. Várják sokan gyermekük, unokájuk jó előmenetelét az iskolában, előléptetésüket, vagy munkavégzésük megbecsülését a munkahelyen.
A János evangélista a 38 éve beteg meggyógyításának történetében a Betesda tavának vizével kapcsolatban szépen foglalja össze az emberi várakozást, amikor leírja: Jeruzsálemben a Juhkapunál van egy tó, a melyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornáca van. Ezekben feküdt a betegek, vakok, sánták, sorvadásosak nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását. Az ige ezen a helyen tulajdonképpen azt mondja el, hogy akik életének valamilyen egészségügyi hiánya volt, azok ott Jeruzsálemben a Betesda tavánál várakoztak, várták a víz megmozdulását. Ezek a varakozó emberek pedig mi vagyunk Testvéreim! Mindannyiunk életének van valami fogyatékossága, olyan betöltetlen hiánya, amelynek meggyógyulására várunk.
Mai igénk is egy várakozást jelenít meg. Jól ismert igeszakaszunkban arról olvastunk, hogyan várták és hogyan érkezett meg Jézus Virágvasárnap napján Jeruzsálembe. Várakozás és érkezés. Váradalom és beteljesedés. Erre a kettősségre figyelmeztet bennünket igénk, Testvéreim. Arra, hogy az első virágvasárnapon különbség van az emberek várakozása és a megvalósuló jeruzsálemi bevonulás között. Úgy is mondhatnánk, hogy szakaszunk egy elhibázott várakozásról ad hírt a mi számunkra. Ennek az elhibázott várakozásnak pedig megvannak az üzenetei számunkra, mai igehallgatók számára is. Most tehát igénk alapján először arra figyelünk, hogyan várták Krisztust az első virágvasárnapon Jeruzsálemben, majd pedig azt is meglátjuk, hogy ehhez a várakozáshoz képest hogyan érkezett meg az Úr Jézus. Ebben a kettősségben rajzolódik ki számunkra igénk mai üzenete.
A várakozás
Először tehát a Krisztust várók várakozására figyelünk. Látszólag minden a legnagyobb rendben történik. Jézust hatalmas sokaság éljenzi, áldottnak, az Úr nevében érkezőnek mondják, királyként tisztelik. Első látásra azt gondolhatnánk, íme ez a szép nap Krisztus földi létének csúcsa. Emberileg ugyanis valóban nagyon sokan erre vágynak. Arra, hogy egyre feljebb kerüljenek a társadalmi ranglétrán, hogy egyre többen szeressék és kedveljék őket, vagy legalábbis ismerjék el hozzáértésüket, rátermettségüket. Krisztus tehát mindezt -idézőjelben- „eléri”. Jövetelének tömegeket mozgósító ereje van. Azt olvassuk, hogy amikor meghallották, hogy Jeruzsálembe érkezik, az ünnepre útban lévő hatalmas sokaság kivonult a fogadására. De kik is voltak ők, kikből állt ez az embertömeg valójában?
Jeruzsálemben és környékén a három nagy ünnepen (húsvétkor, pünkösdkor és a lombsátrak ünnepén) nagyon sokan tartózkodtak. A város és vidéke tele volt a világ különböző részein élő zsidókkal, akik fontosnak tartották azt, hogy évenként legalább egyszer és leginkább a páskaünnepen, a zsidó húsvét idején megjelenjenek a szent városban. Javarészt ünnepi zarándokok voltak hát, akik kimentek Jézus elé, hogy üdvözöljék, ünnepeljék és Jeruzsálembe vigyék Őt. Közülük sokan már a bethániai eseményekről is értesültek. Ott voltak, vagy tudomást szerezhettek róla, hogy Krisztus feltámasztotta Lázárt és ez a mély, emberileg megmagyarázhatatlan titok futótűzként terjedve különösen sokakat vezetett az Jeruzsálembe vivő út mentére virágvasárnapon.
Ma már nehezen tudjuk elképzelni ennek a messiási bevonulásnak forró hangulatát, amelyben népies elképzelések és vallásos gondolatok egyaránt kavarogtak. A tömegben voltak, akiket csak a szenzációkeresés vonzott Jézushoz, sokan viszont úgy köszöntötték őt, mint köztiszteletben álló urat. A sokaság várakozását igen jól jellemzi az a tény, hogy sokan pálmaágakat fogva üdvözölték Krisztus. A többi evangélista csak zöld ágakról beszél, János azonban lejegyzi számunkra, hogy valójában pálmaágak voltak azok, amelyekkel fogadták Jézust, nyilván némelyek integettek vele, mások felsőruháikkal együtt az útra tették Krisztus elé. Testvéreim, a pálmaág szimbólum. Jézus korában ezzel szokták üdvözölni azt, akit különösképpen ünnepelnek. Általában a győzelmi ünnepnek és az ünnepelt király tiszteletét jelentette. Akkor virágvasárnapon azonban a zsidók számára mást is kifejezett a pálmaág. A pálma ugyanis már a régi idők óta Izráel függetlenségét jelképezte. Krisztus előtt mintegy másfél évszázaddal a zsidók függetlenségi harcot vívtak a szíriaiak ellen. A függetlenségi felbuzdulás idején saját pénzt is verettek, amelyen szintén helyet kapott a pálma. Ezért tartják hát a Jézust üdvözlők kezükben a pálmaágat! És ezzel lelepleződik várakozásuk is!
A zsidók ugyanis virágvasánapon Jézust mint földi királyt várták. Mint olyan valakit, aki kivívja majd számukra a Rómától való függetlenséget! Úgy látták, hogy Jézus, aki annyi csodát tett már, aki annyira erős és akinek olyan hatalma van, alkalmas erre! Ezért csalódtak hát nagypénteken, amikor Krisztust megostorozva és töviskoronával látták. Elképedtek, hogy az akinek annyi hatalma van, még a maga megmentésére sem cselekszik, nemhogy Izráel függetlenségét vívná ki! Sőt még azt is kijelenti, hogy az Ő országa nem ebből a világból való.
A virágvasárnapi tömeg képe tehát bennünket is megvizsgál és megkérdezi: Te kit látsz Jézusban? Te testvérem személyesen kinek mondod Őt? Mit vársz Tőle a közelgő ünnepen? Sokan ma is úgy vannak, mint a Krisztust éljenző tömeg. Hogy nem várnak Tőle mást, csak segítséget földi, evilági összefüggésekben. A zsidók függetlenséget vártak Tőle, mi pedig gyakran csak evilági helyzetünk, életünk, karrierünk megoldását, a kritikus helyzetben előrejutást várunk. Azt, hogy Jézus megsegítsen, mert ez a feladata. És itt megrekedünk. Aztán ha megpróbáltatik életünk, ha nehéz idők jönnek és nem érezzük azonnal már egy imádság után Krisztus segítségét, akkor már hitetlenkedünk gyakran. Virágvasánap tehát arra figyelmeztet az ige: vigyázzunk, Krisztus nehogy kikerüljön ünnepünk középpontjából, nehogy csak ünnepi dísz, tartozék, virág legyen a mi számunkra! Mert ha így lesz, akkor a mi várakozásunk is félreértett, vagy elhibázott lesz! Krisztus jóval többet és nagyobbat készített el számunkra, mint az evilági boldogulás. Engedelmesen, alázattal kérhetjük is és kell is kérnünk -el ne maradjon ez- áldását életünkben. De azt is tudomásul kell vennünk, hogy ebben a földi mulandóságban nincsen maradandó városunk és Krisztus az örök életet, az üdvösséget adja és készítette el számunkra az Ő keresztáldozatával és feltámadásával!
A megérkezés
Igénkben pedig az is látjuk, hogy hogyan válaszol Krisztus ezekre a félreértett, elhibázott váradalmakra. Látjuk, hogyan érkezik meg az őt földi királyként éltetők közé. Szamárcsikó hátán. Máté evangélista virágvasárnapi tudósításában vissza is ad valamit a tömeg csodálkozó döbbenetéből, amikor leírja, hogy a felbolyduló Jeruzsálemben Jézusról szólva megdöbbenve kérdezgették: Ki ez? Kicsoda ez? Milyen király ez, aki szamárháton érkezik? Természetesen ennek a momentumnak is jelképes jelentése van. A szamár ugyanis az egész ókori keleten igen nagy becsben tartott állat volt. Hozzátartozott a tehetős emberek jószágállományához. Sokoldalúan hasznosítható volta alkalmassá tette teher-, vagy személyszállítás céljára is. Jézussall kapcsolatosan azonban mindezeken túlmenő jelentősége volt a szamárcsikónak. Igénk idézi a Zakariás 9,9 próféciáját, mely szerint a szabadító király szamárháton fog érkezni. Ez tehát az alázat és békeszándék kifejezője. A régi Keleten az uralkodók, ha harcba indultak lóra, ha békés szándékkal közeledtek, szamárra ültek. Ez a szimbólum így azt jelenti, hogy Jézus a Messiás, a béke királya, szelíd és alázatos, Ő a prófécia beteljesítője (Zak 9:9). A tömeg éljenző, földi királyt és saját dicsőséget kívánó várakozása tehát téves, elhibázott. Jézus nem olyan Úr, mint amilyet ők várnak. Ő nem akar a világ kényszerű fegyveres Ura lenni, sokkal inkább a szívekben akar győzelmet aratni!
Jézus tehát nem olyan király, mint amilyen uralkodókat a zsidók már megszokhattak. Az ószövetségi népnek ugyanis szomorú emlékei voltak arról, hogy a királyaik önkénye mennyi jogtalanságot szült már. Dávid önző számításból halálba küldte Uriást, Akháb elvette a szegény Nábót szőlőjét, Salamon gazdagságának már saját korában csodájára jártak, Ezékiás is büszkén mutatta kincstárát a babiloni követeknek. Aki azonban most jön, az Úr és Király ugyan, mégsem ilyen! Ő a szegények királya! Alázatos és szegény maga is! Istálóban született, működése idején az élet árnyoldalán lévőket, a gyengéket, a betegeket, a társadalom kiközösítettjeit és fogyatékkal bajlódóit gyűjtötte össze! És ilyen szegényes ez a bevonulás is! És mindez azért van Testvérem, hogy Te, aki most talán éppen nyomorúságban vagy, aki most talán éppen szomorú életkérdésekkel küzdesz, aki talán gyászolsz, vagy másmilyen módon érzed magad elesettnek, a magadénak érezd ezt a Királyt! Az igazságos Urat, a szegények Királyát, azt a Királyt, aki a békesség engedelmes Fejedelme!
Azzal indult útjára mai üzenetünk, hogy egy elhibázott, félreértett vágyakozásra hívja fel a figyelmünket mai igénk. Mi magunk is tudjuk, hogy milyen az, amikor várakozásunk eredménytelen, amikor reményeink nem teljesülnek be. Jól tudjuk, hogy milyen az, amikor mást várunk az élettől, vagy éppen az embertárstól, mint amit kapunk tőle. Testvéreim, most ezen a virágvasárnapon rajtunk a sor. Nem maradhatunk közömbösen állásfoglalás nélkül Krisztust illetően. Megtanultuk-e már Jézustól, hogy Ő szelíd és alázatos szívű Megváltó, bűnből szabadító Úr? Vagy még mindig csak kicsinyes és sokszor felesleges aggodalmaink kapcsán kérjük Őt? Krisztus nem ezt akarja! Ő nem dísz, nem hangulat akar lenni, hanem az életed Ura, a szíved Királya! Éppen úgy, ahogyan egy régi szép énekünk fogalmazza: Nem hintek hát feléd virágot, a szívemet hozom Neked! Ámen.