A tagadó Péter

AddThis Social Bookmark Button

Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: ,,Ez is vele volt”. Ő azonban letagadta, ezt mondva: ,,Asszony, nem ismerem őt!” Röviddel ezután más látta meg, és rászólt: „Te is közülük való vagy!” De Péter így válaszolt: ,,Ember, nem vagyok!” Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: „De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való”. Péter azonban ismét tagadta: ,,Ember, nem tudom, mit beszélsz”. Még beszélt, amikor hirtelen megszólalt a kakas. Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig Visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: ,,Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem”. Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt. /Lk 22, 54-62/

Keresztyén Testvéreim!
,,Nem ismerem Őt!” - mondja Péter a főpap udvarán. Távolról követte Jézust nehéz szívvel. Szomorú tekintettel nézte végig, ahogyan beviszik a Mestert a főpap házába. Nem tud tétlen maradni, nem tud közömbösen viselkedni, nem tudja az Urat ,,elengedni”, ragaszkodik Hozzá, vállalva a kockázatot, hogy felismerhetik, követi Őt. Ő egyedül a tanítványok közül.
A Gecsemáné kertben történtek mély nyomot hagytak a lelkében. Jézus védelmére kel, kardot ránt, levágja a főpap szolgájának jobb fülét, gondolván, hogy ezzel helyesen cselekszik. Jézus pedig elítéli tettét. Ő nem a harcot, a véres küzdelmet képviseli, nem fegyver által akar győzedelmeskedni, tanítványai se gondolkodjanak másként. Virágvasárnapi bevonulásakor sem látjuk harci díszben, hanem alázatos módon egy kölcsönkapott szamáron bevonulni Jeruzsálembe. Jézusnak nem a külső látványosság a fontos, nem az emberek lenyűgözése, nem a sikerorientáltság, hanem a megváltás. Keresztjében ismerhetjük meg igazán az isteni szeretet nagyságát, amely önmagánál jobban szereti a másikat, azaz bennünket.
Péter ebből a szeretetből sokat megértett és megtapasztalt. Mikor Jézustól sokan eltávolodtak és Ő megkérdezte a tizenkettőt, hogy ők is el akarnak-e menni, Péter volt az, aki így felelt: ,,Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad” /Jn 6,68/. Ragaszkodott az Úrhoz, kötődött Hozzá, igényelte vezetését, tanításainak bölcsességét. Annyira kötődik az Úrhoz, hogy ő az egyetlen a tanítványok között, aki azt kéri Jézustól, hogy a tenger háborgó hullámain ő is járhasson. Bátran indult Jézus felé. Nem törődve azzal, hogy mit mondanak a hajóban levő tanítványtársai, nem törődve azzal, hogy ez emberileg lehetetlen.
A Gecsemáné kertben is ő az egyetlen, aki fegyvert fog Jézus védelmére. Amikor kicsivel később rámutatnak a főpap udvarán, mert felismerik őt, akkor viszont már csak ennyit tud mondani: ,,Nem ismerem Őt!” Ez az erős kőszikla fél, retteg és hazudik.
Követi Jézust, vágy a közelében lenni, kíváncsi sorsának alakulására, a főpap udvarának félhomályában jár-kel, és közben abban reménykedik, hátha nem ismeri fel senki. Felismerték! Péter pedig tagad. Így próbálja menteni saját életét. Nehogy arra a sorsra jusson, mint a Mester. Ki tudja mi játszódhatott le akkor ott a lelkében? Önmaga életének a védeni akarása, a tagadás égető érzésével keveredve, - bár akkor még nem döbbent rá igazán, hogy mit is tett. Talán a vágy is ott volt a szívében, vágy az igazi szabadság után, amely kilendítené őt önmagából, és akkor tudná a másik életét is sokra tartani, akkor tudna önmagán kívül másokra is figyelni, legfőképpen az Úrra.
Péter itt nem akarta azt az utat járni, amit Jézus választott önmagának. Mert Jézus egész élete, halála, feltámadása a másokat menteni akaró életről szól. Otthagyta a mennyei dicsőséget, hogy emberi formát öltsön magára és meghaljon értünk bűnösökért. Vállalta a szenvedést, a halált Ő az ártatlan. Ez a cselekedet pedig arra mutat, hogy Ő jobban szeretett bennünket önmagánál. Ez a szeretet van ott a szívében a végsőkig, hisz még a kereszten is imádkozik keresztrefeszítőiért, ellenségeiért.
Egy kis idő múlva valaki más látta meg Pétert: ,,Te is közülük való vagy!” Erre Péter ismét tagad, s ezt mondja: ,,Nem vagyok!” Nem sokkal ezután megint rászólt valaki: „De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való”. Péter ekkor harmadszor is megtagadja az Urat: ,,Ember, nem tudom mit beszélsz”. Még be sem fejezte mondanivalóját, amikor megszólalt a kakas. Ekkor elhallgatott. Ebben a pillanatban kivezették az Urat az udvarra és miközben Jézus elhaladóban volt, hátranézett és tekintete találkozott Péterével. Az emlékek, az Úrral átélt csodák újraéledtek, elfeledett szavak felidéződtek Péterben, s kezdtek megtöltődni újra élettel, tisztán kivehető értelemmel, örökérvényű üzenettel.
Ebben a néma csendben eszébe jutottak a szavak, amelyeket az Úrtól hallott: ,,Ma mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem”, - amelyet olyan könnyen vett és hamar el is felejtett. Pár órával ezelőtt ezt nem akarta hinni az Úrnak, s most minden úgy történt, ahogyan azt a Mester előre megmondta.
Mélyen megrendült a lelkében, csalódott önmagában. Az ő szándékai teljesen másak voltak. Neki az volt a terve, hogy az Úrral együtt vállalja még a halált is. Most pedig megtagadta Őt. Mintha mindent, amit ezek alatt az évek alatt átélt az Úrral azt is megtagadta volna. Felrémlenek emlékeiben az Úrral együtt megtett utak, a Tőle elhangzó szavak, tanítások, a gyógyítások áldásos ereje, az emberek, akik engedtek a hívogatásnak, a szívek amelyek megnyíltak, a megtapasztalt örömteli pillanatok, most ő mindezekről megfeledkezett. Hát ennyire nem bízhat az ember önmagában?! Az Urat még a halálba is követő szándéka egy pillanat alatt tagadássá változott. Talán most értette meg igazán Jézusnak a követéséről szóló szavait: ,,Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti. aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt” /Lk 9, 23-24/. Valóban csak így lehet követni az Urat, mert aki nem ezt teszi az elmarad mellőle. Ő is csak menteni akarta az életét, és akkor ott, a tagadás, a hazugság ingoványában elvesztette. Megtagadta azt, aki az igazi életet jelenti: Jézust. Mennyire tudta Jézus, hogy milyen ember ő. Az Úr visszanéz rá, de ezzel a tekintettel nem elítélni akarja Pétert, nem a porba sújtani, hanem meg akar neki bocsátani. Ezzel azt üzeni: feltétel nélkül bízhatsz bennem Péter, bennem jobban, mint saját magadban.
Ennyire jól ismer bennünket is a mi Urunk. Ismer és szeret. Nem hagy el bennünket, nem válik közömbössé velünk szemben, nem megy el mellettünk érdektelenül, mint ahogyan a tagadó Péter mellett sem ment el, és nem hagyta magára kudarcával, hanem visszatekintett rá. Tekintetéből pedig áradt a megbocsátó szeretet.
Ez a szeretet hordoz bennünket egész életünkön át. Ez a szeretet ismertet meg minket önmagunkkal, ez a szeretet űzi ki a gonoszt a szíveinkből, ez a szeretet ad hitet hitetlenségünk helyett, veszi el félelmeinket és ad bátorságot az Úr követéséhez, és egy egészen új élettel akar megajándékozni bennünket. Mivel válaszolunk mi az Úr szeretetére? Erre a meg nem érdemelt, de mégis nekünk szóló végtelen szeretetre? Ne legyünk tagadók, kishitűek, reményvesztettek.
Az élet nagy forgataga felett Jézus az Úr. Lehet hogy sokan elfordulnak tőlünk, de Ő mindig ránk tekint, nem feledkezik meg rólunk, nem téveszt szem elől bennünket, szüntelenül figyel minket. Figyel és szól hozzánk. Mindez nem a mi érdemünk, hanem az Ő ajándéka. Tudunk-e mi gyermeki bizalommal tekinteni az Úrra? Engedjük-e, hogy az Úr átformáljon bennünket, megszólítson minket, megérintse sokszor csüggedő lelkünket? Figyeljünk csendben az Úrra! Önmagunkat megüresítve engedjük, hogy az Úr gazdagítson és áldó szeretetével betöltse életünket.
Adjon nekünk az Úr erős hitet, hogy elhiggyük van kiút kilátástalanságainkból, felemelkedés elesettségeinkből, szabadulás megkötözöttségeinkből, bűneink terhétől - Vele. Fogadjuk el az Úr nekünk szóló, számunkra felkínált szeretetét életünk minden napján! Ámen.
Köszönjük Urunk szeretetedet, amellyel tanítasz bennünket, vezeted életünket. Hálát adunk Neked áldásaidért, amelyeket naponként közölsz velünk. Bocsásd meg Urunk gyengeségeinket, kishitűségünket, és kérünk emelj fel bennünket elesettségeinkből. Add, hogy meghalljuk a Te szavad, amelyből hívogatásod, útmutatásod hangzik felénk. Segíts, hogy megértsük nem akarod hogy elvesszünk, hanem hogy megtérjünk. Add, hogy meglássuk Jézus Krisztusban életünk megmentőjét, Aki azért halt meg a kereszten és azért támadott fel, hogy nekünk örök életünk legyen. Az Ő nevében kérünk, hallgasd meg könyörgésünket! Ámen.