A bacskai, bélyi és leleszi gyülekezet életéről

AddThis Social Bookmark Button

A bacskai anyaegyházközség leányegyházközségként tartozik Bély és Lelesz. E településeken élő reformátusok száma nem mondható nagynak, és ennél fogva a gyülekezetek sem nagyok, viszont összefogva mégis tudnak előre haladni, szolgálni, s az összefogással akár más gyülekezeteknek is példát mutatni. 2008 óta e gyülekezeteknek két lelkésze van Kendi Csaba és felesége, Kendi Henrietta személyében, akik gyülekezetépítő szolgálataik között fontosnak tartják, hogy a három gyülekezet szoros kapcsolatban legyen egymással. Az elmúlt éven egy megállapodás is született az anyaegyházközség és két leányegyházközsége között, amelyben nem csupán az összetartozást és a közös úton való járást nyilvánították ki, hanem a gyülekezetek teherhordozásának a kereteit is lefektették. A gyülekezetek életéről, összetartozásukról Kendi Csaba beiktatott lelkipásztort kérdeztük.





Elhangzott az Európa Rádió Határtalan című műsorában 2013. január 22-én és február 4-én.