Lelkészbeiktatás Örösben

AddThis Social Bookmark Button

Ünnepi istentiszteleten iktatták be hivatalába az Örösi Református Egyházközség megválasztott lelkipásztorát. A Kistárkányból származó Kiss Miklós 2006-ban fejezte be teológiai tanulmányait Komáromban, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán. Segédlelkészi évei alatt két éven át volt a Fiatal Reformátusok Szövetségének ifjúsági lelkésze. Az örösi egyházközségbe a gyülekezet meghívására 2008-ban helyezte ki az egyház vezetése. A presbitérium hivatalos meghívása az egyházközség élére az elmúlt évben történt meg, amit az egyházközségi közgyűlés is megerősített. Az ünnepélyes beiktatásán Fazekas László püspök szolgált igehirdetéssel, aki többek között azt mondta, a szolgálat lényege, hogy Isten ígéretei nyilvánvalókká váljanak. A lelkipásztort Molnár Elemér, a zempléni egyházmegye esperese iktatta be hivatalába, aki útravalóul azt mondta: „Ne feledd el: nekünk, akiknek a vállára ráborul a fekete palást, csak szolgák vagyunk“. A beiktatással kapcsolatban Felvidéki munkatársunk, Iski Ibolya beszélgetett a  gyülekezet gondnokával, Rácz Sándorral és helyettesével, Csontos Zoltánnal, valamint Kiss Miklós lelkipásztorral.



Elhangzott az Európa Rádió: Határtalan című műsorában 2013. szeptember 27-én.



Ünnepi istentiszteleten iktatták be hivatalába szeptember 1-én az Örösi Református Egyházközség megválasztott lelkipásztorát, Kiss Miklóst, akit az egyház vezetése a gyülekezet meghívására még 2008-ban helyezett ki mostani  szolgálati helyére.  A tavalyi hivatalos meghívás utáni pozitív visszajelzéssel és az egyházközségi közgyűlés általi megerősítéssel, valamint az ünnepi beiktatással befejeződött a választási folyamat. Az ünnepség kapcsán beszélgetünk Rácz Sándor gondnokkal és a helyettesével Csontos Zoltánnal, valamint Kiss Miklós lelkipásztorral.



Elhangzott az Pátria Rádió: Világosság című műsorában 2013. szeptember 15-én.