3in1 Kistárkányban

AddThis Social Bookmark Button

A felvidéki Zempléni Egyházmegyében 2010-től rendszeresen hirdetik meg a 3 az 1-ben ifjúsági alkalmakat, amelyek az egyházmegye különböző gyülekezeteiben valósulnak meg. Egy-egy ilyen ifjúsági alkalom programját mindig a házigazda lelkész, ill. lelkészek készítik elő, gondolják át a délután menetét. 2013. október 19-én Kistárkányba várták az konfirmációra készülő, ill. már konfirmált fiatalokat az ifjúsági délutánra, amelynek programját Tarr Ferdinánd és felesége, Tarr Ivett, az ifjúsági alkalomnak helyet adó gyülekezet lelkészei készítettek elő. Az alkalomról a gyülekezet lelkipásztorát, valamint a résztvevő fiatalokat kérdeztük



Elhangzott az Európa Rádió: Határtalan című műsorában 2013. október 23-án.