Helmec magabiztosan védte meg bajnoki címét

AddThis Social Bookmark Button

Június 18-án a kiskövesdi focipályán került sor egyházmegyénk második gyermek focikupájára. Az éven hét csapat vett részt a megmérettetésen. Kisgéres, Kiskövesd, Királyhelmec, Nagykövesd, Tiszacsernyő és a két újonc: Imreg valamint Nagygéres. 

Az egyébként nem létező Fair play díjat a csernyőiek érdemelték volna. Bár teljes létszámban jöttek, ők fogadták be a nagybáriból érkező fél csapatot. Szép gesztus volt.
A napi ige alapján tartott reggeli áhítat az ellenség szeretetéről egyértelműen kirajzolódó isteni üzenetté lett a torna végére. Akár a jövőbeli focikupák igei útmutatása is lehetne. Mindig jó megélni, hogy Isten emberekhez és helyzetekhez alkalmazkodva tud beszélni. Akár még egy focikupán is.
A szervezők nem változtattak a tavalyi szabályokon. Az alapiskola felső tagozatos diákjai nevezhettek. A meccsek 2x10 percesek voltak. A csúnya beszédért 2 perces kiállítás járt volna, de egyetlen mérkőzésen sem kellett alkalmazni ezt a szabályt. Itt lehet megemlíteni továbbá, hogy minden meccs végén – bármilyen küzdelmesek és izgalmasak voltak is – a csapatokról összekapaszkodós közös fénykép készült.
A helyszín, a kiskövesdi focipálya rég volt ilyen szép. Zászlók – főleg a hazai csapatot biztató feliratokkal – lengedeztek a lelátón, a játékteret szegélyező kerítést pedig piros-fehér-zöld szalagok díszítették. A pályát ünneplőbe öltöztető Balla Annamáriát, a kiskövesdi gyermek-istentisztelet szolgálóját érte az a megtiszteltetés, hogy közreműködhetett a sorsolásban.
A sok fiú lélegzetét visszafojtva figyelte, ahogy Annamária keze dönt csapatuk sorsa felől. Egy valódi kalapból húzta ki a neveket. A tavalyi két döntős, Királyhelmec és Kisgéres a többi csapat vezetőjének egyetértésével kiemelést élvezett. Nem kerülhettek egy csoportba. Végül egy négyes és egy hármas csoportot alakítottak ki.
A mérkőzések játékvezetője a 60 fölött is aktív focista, így a játék csínját-bínját ismerő kiskövesdi gyülekezeti tag Barati Sándor volt. Egy-két meccsen fújt helyette Máté Csaba kiskövesdi presbiter, szintén aktív focista, nem mellesleg a focikupa főszervezője.
Az A. csoport első helyéről két szomszéd csatája döntött. A Nagygéres – Kisgéres rangadó a jelentős tét miatt gól nélküli döntetlennel végződött. Mivel a nagygéresiek nem hullattak korábban pontot, így ők lettek a csoportelsők. Készülhettek a döntőre. Pedig Kisgéres is remekül játszott, a csoportmeccseken még csak gólt sem kapott. De a korábbi meccsen a nagykövesdi reteszt nem tudták föltörni, emiatt csúsztak le a döntőről.
A B. csoportot Királyhelmec uralta. Előbb Mádi Dávid mesterhármasával elpáholta a hazaiakat, majd, ha izzadságszagú meccsen is, de 1-0 arányban legyőzte Imreget. A csoport második helyéről döntő Imreg – Kiskövesd összecsapáson végül nem született gól. A hazaiak csupa szív játéka tehát csak döntetlenre volt elég a technikás imregiekkel szemben.
A csoportküzdelmek után Nagykövesd búcsúzott a tornától. Most nem jött ki nekik úgy a lépés, mint tavaly, amikor harmadikok lettek. De fiatalok még, sokat fejlődhetnek az elkövetkező esztendőkben. A helyosztók előtt azonban még a kiírástól fiatalabb gyermekek játszottak egy gálamérkőzést. Helyesebben csak az imregiek gáláztak. Egy egész csapatra való fiatalt hoztak. Úgy tűnik, az előttünk álló évekre biztosított az utánpótlásuk.
A helyosztók a következőképpen alakultak. Kiskövesd egy remekbe szabott góllal 1-0 arányban legyőzte a nagyon szimpatikusan játszó és viselkedő Tiszacsernyő-Nagybári vegyes csapatot. Bár a hazaiak nagyobb reményekkel vetették magukat a focikupa küzdelmeibe, az elért 5. helyezés után volt egy kis ünneplés.
A 3. helyet végül Kisgéres kaparintotta meg. Egy végletekig kiélezett csatában büntetőkkel győzték le Imreget. A kisgéresiek már tavaly is erős idegrendszerről tettek tanúbizonyságot, akkor az elődöntőt nyerték büntetőkkel. Most még izgalmasabb volt a helyzet. A 3-3 büntető után nem dőlt el a mérkőzés, többször is úgy tűnt, az utolsó rúgás következik, de folytatódott a párharc. Az 1-1-es rendes játékidő után végül 6-5-ös eredmény került a jegyzőkönyvbe. Ezután a meccs után volt a legnehezebb a közös fényképhez terelni a fiatalokat, de aztán az is sikerült.
A döntőben a címvédő királyhelmeciek az újonc nagygéresiekkel mérkőztek. Bár a géresiek szervezetten és becsülettel küzdöttek, méltó ellenfélnek is bizonyultak, de Helmec nagy falat volt a számukra. A tavalyi bajnok 2-0 arányban diadalmaskodott. A királyhelmeci fiúk érett, nyugodt játékkal hódították el a trófeát. A focikupa két éve íródó történetében minden mérkőzésüket megnyerték, gólt is csak egyet kaptak.
Csapatkapitányuk, Dócs Denis még a torna elején jelképesen átadta a kupát a szervezőknek. Mintegy kifejezve: visszahoztuk, vigye majd haza az, aki megérdemli. Aztán eltelt néhány óra, és újra ő vehette kezébe a kupát. De nem csak kézbe vette, hanem – a helmeci fiúk üdvrivalgása és a résztvevők elismerő tapsa közepette – csapattársai felé fordulva diadalittasan feje fölé is emelte. Királyhelmec immár másodszor s újra megérdemelten nyerte meg az egyházmegyei focikupát.
Végül az egyéni díjakat is kiosztották. A gólkirály, csakúgy mint tavaly a királyhelmeci Mádi Dávid lett. 4 találatot ért el. A legjobb kapusnak járó elismerést a csernyői Zelenák Dominik vehette át. Bár úgy szokás, hogy az élmenyőzben végző csapatok játékosai kapják az egyéni elismeréseket, most a csapatvezetők kivételt tettek. Dominik ugyanis elképesztő bravúrok sokaságát mutatta be. A legjobb játékos díjjal pedig Nagygéres vigasztalódhatott. A bátran, mozgékonyan és nagy kedvvel játszó, technikás Horváth Zoltán kapta az elismerést.
Aztán folyt a sok gyerekpezsgő. Jót is tett a nagy hőség és a kiskövesdi Görög László finom ebédje után. Reméljük, lesz jövőre folytatás. Záráskén még annyit, hogy háttér-információink szerint néhány királyhelmeci, nagygéresi és kisgéresi focista a következő esztendőre kiöregszik a korosztályból. Úgyhogy, megnyílhat az út a dobogóra mások előtt is. :)