3in1 MINDENKI – nek!

AddThis Social Bookmark Button

Az utolsó februári hétvége, jó kis hétvége volt. Igen megáldotta az Úr. Szombaton az ifjak jöttek el Kisgéresbe a Zempléni Egyházmegyéből, vasárnap az idősebbek, a 18 pluszos korosztály. MINDENKI énekelhetett, Igét hallgathatott, játszhatott, tanulhatott Lutherről és Kálvinról a kisgéresi kátésoktól, versenyezhetett, megerősödhetett református identitásában, ihatott Kálvin kávét (cikória, tej, nádcukor), ehetett „Luther kolbászt”, ihatott Bora Kata ihletésű sört, sütizhetett, beszélgethetett. Köszönjük MINDENKINEK, hogy eljött, igyekezett jól érezni magát, igyekezett hozzátenni ehhez az alkalomhoz, hisz MINDENKInek jó, ha egy erős református közösség él itt Bodrogközben, akiknek MINDENKI fontos, minden báránykája az Úrnak. Már ennyi is jó lett volna ahhoz, hogy a reggeli kávémat elégedetten igyam meg, DE!!! A mi Istenünk ajándékozó Isten, és még egy Oscar díjjal is megajándékozott a MINDENKI c. filmért, amit MINDENKI magának érezhet, aki magyarnak érzi magát. Végül is igaza van annak a kisfiúnak, aki hazamenve azt mondta anyukájának: „anya, a pap néniék megnyerték az Oscart!”, mert az iskolában hétfőn reggel, ezt mondtam köszöntés helyett: „megnyertük az Oscart!” Igen, megnyertük az Oscart, igen, volt egy áldott hétvégénk, MINDENKINEK, akik engedik, hogy megajándékozza őket az Isten.

Az alkalmakon készült képek a Képtárban megtekinthetőek.

Blanár Erik lelkipásztorral készült beszélgetés alább meghallgatható.