A budapesti Mandák Band is fellép Szentesben

AddThis Social Bookmark Button


A Bodrogszentesben megrendezésre kerülő Egyházmegyei Nap nagyszínpadán sokan szolgálnak majd június 17-én, hiszen a nyitó istentiszteletet követően itt lép fel a kisgéresi Mustármag bábcsoport, itt tekinthető meg a Luther és Kálvin életét bemutató előadás, de egy kerekasztal beszélgetésre is itt kerül majd sor. Ezek mellett a gyülekezetek kórusai is bemutatkoznak szolgálatukkal és Mészáros János Elek koncertje is a nagyszínpadon lesz. Ugyancsak e színpad előtt helyet foglalók láthatják a Karcsa-Party dicsőítő zenekart és a budapesti Mandák Band tagjaival és szolgálatával is itt lehet megismerkedni. Ez utóbbi dicsőítő együttes a következőképpen vall magáról: „Csapatunk sokszínű: vannak profi zenészek és lelkes amatőrök egyaránt, és ezek mellett mindenkinek megvan a maga sajátos karaktere. Ebből igyekszünk valami különlegeset formálni, és a zenénkben is igyekszünk ezt megmutatni. Minden zenekar neve valami kis történetet hordoz. A miénk a zenekarunk első tagjainál kezdődik, akik a Budapesti Mandák Mária Evangélikus Diákotthon lakóiként találkoztak. Egyesek továbbra is oda tartoznak, de új emberek is érkeztek. Mivel ott kovácsolódtunk csapattá, és most is sok támogatást kapunk onnan, így nevünket megtartva visszük tovább a kollégium nevét és együtt szolgálunk istentiszteleteken vagy éppen önálló koncerteken. Dicsőítő zenekarként igyekszünk úgy szolgálni, hogy a hangszerek segítségével, hol komolyabb, hol lazább hangvételben, átélhessük a zenélés ajándékát, és ezzel felszabadítsuk a közönséget, gyülekezetet az Istennel és egymással való közösség megélésére. Jól esik a bátorítás, a hallgatóságtól érkező pozitív visszajelzés. Reméljük a zenénk tetszeni fog nektek is, és Annak is, akiről dalaink szólnak.”