Bethlen Kata adventi szavalóverseny

AddThis Social Bookmark Button


Bethlen Kata adventi szavalóversenyre kerül sor 2017. december 10-én a Kisgéresi Református Egyházközség szervezésében. Az idén 11. alkalommal megszervezésre kerülő egyházmegyei szavalóversenyre az istenes versekkel készülő szavalókat várják, kicsiket és nagyokat egyaránt, de a gyerekek mellett felnőttek is jelentkezhetnek. A különböző kategóriák a jelentkezők számától függően lesznek meghatározva. Az alkalmat könyvvásár színesíti és a helyi gyülekezet által készített szeretetvendégség is gazdagítja. A kisgéresi kultúrházban 14:00 órától kezdődő alkalmon kerül sor az „Itt van Isten köztünk” címet viselő, a Zempléni Református Egyházmegye templomait bemutató könyvre is. A Bethlen Kata adventi szavalóversenyre szeretettel várják a verset szavalókat és azt szívesen hallgatókat, valamint az irodalmat kedvelőket és a bemutatásra kerülő új kiadvány iránt érdeklődőket is.