Csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről - Lelkészbeiktatás volt Kiskövesden

AddThis Social Bookmark Button

November 12-én szolgálati helyén, Kiskövesden, ünnepi istentiszteleten iktatták be Langschadl István református lelkipásztort.

Az istentisztelet bevonulással kezdődött. Ez nem túlzás, mert közel 40 lelkész indult el a gyülekezeti teremből a templomba, ahol Fazekas László a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke hirdetett igét Pál apostol Korintusbeliekhez írt első levele 9. részének 19-23. versei alapján. Az igehirdetés után Kendi Csaba, a zempléni egyházmegye esperese jelképesen átadta a lelkipásztornak a templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét. Előtte rövid igei biztatással olyan szolgáló életet kívánt a lelkésznek, amelyben nem lehet kiégni. Elmondta, hogy mindig úgy lépjen majd a szószékbe, hogy lelkesedéssel, erőbevetéssel, ha némelykor megfáradva is, de mindig újrakezdve tudja szolgálni Isten népét, az anyaszentegyházat és a magyar nemzetet.
Tóth Géza gondnok az Apostolok cselekedetei 26. részének 18. versével, valamint az igéhez kapcsolódó gondolatokkal köszöntötte az immár hivatalosan is őrhelyére álló lelkipásztort. Előtte a nőszövetség elnöknőjével, Nemes Ruzsenával a gyülekezet ajándékát, egy palástot helyezett a vállára, szimbolizálva a gyülekezet szerető ölelését.
Ezt követően Langschadl István emelkedett a szószékre, s tartotta meg immár beiktatott lelkészként első igehirdetését. Felvett igéje a Pál apostol Korintusbeliekhez írt első levele 2. részének 2. verse volt, mely így hangzik: „Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről”. A mély és tartalmas prédikáció után a köszöntések sora következett.
Előbb a lelkésztársak szavai, akik egy-egy igeverset, zsoltár-részletet helyeztek a beiktatott lelkész szívére. A zempléni és ungi lelkipásztorokon kívül megtiszteltek bennünket azok a lelkipásztorok is, akik gyülekezetünkben születtek, de a szolgálat országszerte elszórta őket. Így jelen volt Fecsó Yvett, ifj. Hranyó Mihály, Kassai Gyula, Lévai Attila és Sallai Tibor. De jelen volt a beiktatott lelkipásztor nagybátyja, Somogyi Alfréd, a pozsonyi egyházmegye esperese Apácaszakállasról, és Miklós István, anyagyülekezetének, Füleknek a lelkipásztora is. A lelkipásztorok után Fekete Vince főgondnok köszöntése hangzott el.
Ezután a kiskövesdi gyülekezet vegyeskórusa, az – erre az alkalomra gyermekekkel kiegészült – Mustármag bibliaórás csoport, valamint a gyülekezeti tagok szép zenés-verses köszöntői következtek. Ezt követően a füleki gyülekezet gondnokának és a nagykövesdi gyülekezet presbiternőjének szavai és áldáskívánása hangzott el. Az önkormányzat és saját nevében Máté Ágnes kiskövesdi polgármester asszony kérte Isten áldását a lelkipásztor munkásságára és életére. A beiktatott lelkipásztor a köszöntéseket, ajándékokat és a biztató szavakat meghatódva köszönte meg.
Az ünnepség Fazekas László püspök áldásával, nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklésével ért véget. Utóbbi olyan szépen zengett, hogy valószínűleg az anyaországig hallatszott.
Mindezek után a meghívottak a helyi kultúrházban, az istentiszteleten résztvevők pedig a gyülekezeti terem udvarán szeretetvendégségen vettek részt.
Köszönet a presbitériumnak, a nőszövetségnek, továbbá azon személyeknek, akik segédkeztek az előkészületekben, hogy biztosítsák az ünnepi esemény gördülékeny és magas színvonalú lebonyolítását. Mindezért legyen Istené a dicsőség!
Ezúton is kívánom, hogy Langschadl István lelkipásztori tevékenysége segítse gyülekezetünk gyarapodását, Istenhez való közelebb kerülését Jézus Krisztus által. Annak a 6 évnek az alapján, amióta nálunk szolgál, hiszem hogy Isten segítségével gyülekezetünk építő, gyarapító és megtartó vezetője lesz.

A beiktatott lelkipásztorral készült beszélgetés alább meghallgatható: