Húsvéti körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára

AddThis Social Bookmark Button

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreink!

Húsvét ünnepe alkalmából a Kárpát-medencei magyar reformátusság egész közössége nevében szeretettel köszöntjük minden kedves testvérünket Péter apostol első levele első részének 20. és 21. verseivel: „Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek, akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.”
Ez az Ige teljes egyértelműséggel kimondja, hogy Istenbe vetett hitünk egyúttal reménység is. Ez a reménység azon alapul, hogy a jövő nem ismeretlen a számunkra. Isten Jézus Krisztusban kijelentette nekünk az idő értelmét azáltal, hogy feltámasztotta Jézus Krisztust a halottak közül. Ez azt jelenti, hogy sorsunk nem a véletleneken múlik. Jövőnk nem ismeretlen, mert Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Ezért hitünk megingathatatlan reménység is, mert az alapja nem valamiféle homályos bizakodás a vaksorsban, hanem az a tény, hogy Krisztus feltámadt, akinek az Atya Isten dicsőséget adott, aki él és uralkodik. A történelemnek van ura!
Húsvét ünnepén arra buzdítjuk minden kedves testvérünket, hogy tántoríthatatlanul tegyünk ma is bizonyságot keresztyén hitünkről, az egyetlen igazságról. Arról a Jézus Krisztusról, akinek a feltámadása jövőnk záloga, reménységünk szilárd és megváltozhatatlan alapja az idők végezetéig. Ámen.

2018 húsvétján

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves testvérünknek!

Dr. Szabó István püspök és Veres Sándor világi főjegyző - Dunamelléki Református Egyházkerület
Steinbach József püspök és Dr. Huszár Pál főgondnok - Dunántúli Református Egyházkerület
Kató Béla püspök és Fekete P.P. János főgondnok - Erdélyi Református Egyházkerület
Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok - Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház
Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok - Kárpátaljai Református Egyház
Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok - Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok - Szerbiai Református Keresztyén Egyház
Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok- Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
Bódis Tamás lelkész és Kócán Géza egyházelnök - Szlovéniai Református Keresztyén Egyház
Csomós József püspök és Ábrám Tibor főgondnok - Tiszáninneni Református Egyházkerület
Dr. Fekete Károly püspök és Dr. Adorján Gusztáv főgondnok- Tiszántúli Református Egyházkerület