Gimis nap = pap nap

AddThis Social Bookmark Button

A címben szereplő fura „egyenlet” alapja az az alkalom, amely 2018. április 13-án, immár negyedszer valósult meg a királyhelmeci gimnáziumban, hiszen ami a lelkipásztorok számára „gimis nap” az a diákok számára „pap nap”. A királyhelmeci gimnázium vezetése jóvoltából idén is volt lehetősége a református egyháznak egy hitmélyítő délelőttöt szervezni az iskola diákjainak, amin a diákok közötti foglalkozásokat a Zempléni Egyházmegye lelkipásztorai vezették. Ezen az alkalmon a cél mindenkor a hit mélyítése, vagy éppen a hit magjának az elhintése, amit egy-egy téma köré fonódó előadás és keresztyén dallamok éneklése segít. Így volt ez most is, hiszen idei főelőadóként Kerekes Szabolcs, a Reménység Magjai Alapítvány munkatársa és a Barnabás Csoport Alapítvány vezetője érkezett a gimnazisták közé, aki a tékozló fiú példáján és példázatán keresztül vezette a fiatalokat, s mutatott rá a hamis és a valós boldogság keresésének módjaira és forrására. Természetesen a játék sem maradhatott el, s ezúttal még jutalmat is kaptak a legügyesebbek a vendégelőadó jóvoltából. Az üzenetre való figyelést nagyban segítette a Karcsa-parti dicsőítő csoport, amely arról a Krisztusról tett énekszóban bizonyságot, akihez az előadó is hívta a jelenlévő diákokat. 

Végső soron mindegy, hogy miként hívják ezt a napot, „gimis napnak” vagy éppen „pap napnak”, mivel a hangsúly azon van, hogy az üzenet eljusson minél több diákhoz, s Isten-hitük formálódjon, növekedjen, vagy éppen a Megváltó melletti elköteleződésük megtörténjen, ami a szervezők hite szerint, Isten kegyelméből meg is történt.