Szűrő
  • Vasárnapról Vasárnapra - Kiss Miklós

    Az Örösi Református Egyházközség lelkipásztorának igei üzenete.

    http://youtu.be/W4RzXnjz7oQ

  • Vasárnapról Vasárnapra - Györky Szilvia

    Az Alsómihályi Református Egyházközség lelkipásztorának igei üzenete.

    http://youtu.be/wvUpZVrzgu0

  • Istentiszteleti módok járvány idején

    A koronavírus-járvány nyilvánvalóan új kihívások elé állította a gyülekezeteket, a lelkipásztorokat is. Az örök, Krisztusról szóló változatlan örömhírt kell változatos formában, az eddig megszokott keretektől eltérően, azokból kilépve továbbadni. Ezeket az új, a legtöbb esetben most tanult formákat, kommunikációs csatornákat, lehetőségeikhez mérten igyekeznek a lelkipásztorok, a szolgáló testvérek felfedezni és kihasználni. Ugyanakkor az új formák keresésében, az üzenet átadási módjának kiválasztásában meghatározó az a közeg, illetve közösség is, amelyben az evangélium továbbadását a járvány idején is végezni kell. A lehetőségek közül többen az internetet, a különböző tartalmat megosztó felületeket használják ki. Az igehirdetéseket több helyen nyomtatott formában juttatják el a gyülekezet tagjaihoz hétről-hétre. Ez esetben is sok pozitív visszajelzés van, akár a Zempléni Egyházmegyén belül is, melyekben elmondják, hogy a nyomtatott üzenetet többször is elolvassák, szomszédoknak továbbadják, ami örvendetes. És vannak gyülekezetek, amelyek a település hangosbemondóján keresztül kapják meg a lelki táplálékot, mert az adott helységben ezen a csatornán tudják a legtöbbeket megszólítani. Ezek közé a települések közé tartozik Ladmóc is, ahol erről a szolgálatról, illetve a szolgálat megváltozott formájáról egy kisfilmet is készítettek, amit most megosztunk.

    A feladat adott, a tanítvánnyá tételre, az evangélium átadására vonatkozó krisztusi parancs a megváltozott körülmények között is változatlanul hangzik. Így kell most is ültetni, plántálni, és öntözni kinek-kinek a lehetőségéhez mérten: „ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr” (1Kor 3,5). „Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja” (1Kor 3,7). Kérjük az Urat, hogy adja meg a gyülekezetek és egész egyház növekedését az alternatív módokon hangzó igehirdetések által is! 

    http://youtu.be/fNzRjZ9_RBQ

  • Vasárnapról Vasárnapra - Demes Tibor húsvéti üzenete

    A Hardicsai Református Egyházközség lelkipásztorának húsvéti örömüzenete.

    http://youtu.be/qVURs_ZCl6g

  • Vasárnapról Vasárnapra - Szopó Ferenc húsvéti üzenete

    A Bodrogszentesi Református Egyházközség lelkipásztorának húsvéti örömüzenete.

    http://youtu.be/aD61pl32rns

  • Vasárnapról Vasárnapra - Tarr Ferdinánd húsvéti üzenete

    A Kistárkányi Református Egyházközség lelkipásztora osztja meg húsvéti üzenetét. 

    http://youtu.be/3KO-PqdWeLk

  • Generális Konvent húsvéti körlevele


    Ünneplő Keresztyén Gyülekezet! Szeretett Testvéreink!
    Az egyházi évben két nagyon fontos, kötött idejű felkészülési időszak van. Mindkettő negyven-negyven napig tart. Mindkét időszak középpontjában a húsvéti esemény, Jézus Krisztus feltámadása áll. Az első negyven nap a visszahúzódásnak, a befelé fordulásnak, a lemondásnak és az elcsendesedésnek az időszaka. Sok-sok imádsággal, bűnbánattal és böjtöléssel készül a keresztyén világ, s benne mi, reformátusok is Krisztus halálának és feltámadásának ünnepére.

    A húsvétot követő negyven napos felkészülési időszak hasonlóan fontos, hiszen átéljük és megéljük a húsvét csodáját, a feltámadás mindent átjáró örömét, azt a teljes örömöt, ami a megváltott keresztyén emberek ismertetőjegye. Húsvét a kezdete és a kiindulópontja a keresztyén ember örömének, hiszen az evangélium örömhír, a keresztyénség pedig az öröm vallása. Ez az öröm nem holmi könnyed vígasság, nem evilági „örömködés”, hanem a mi örömünk, a Krisztusban és Krisztus által legyőzött szomorúság.

    Húsvétnak ezen a szent ünnepén tetszett az Istennek úgy próbára tenni minket, hogy el kell engednünk mindent, ami az ünnepi megszokás része volt. Most húsvétkor a harangszó a televízió vagy az internet elé hívogat minket, az úrvacsorát nem a lelkész kezéből vesszük, elmaradnak az ünnepi köszöntések és kézfogások. Egyetlen egy dolog maradhat most meg: a Krisztusban elnyert szabadítás, s a Megváltó bennünk teljessé lévő öröme. Így lehetünk mégiscsak gyülekezetben összegyülekezés nélkül, így lehet templommá minden otthon, s így kapaszkodhat össze lélekben mindenki, aki osztozik a húsvét örömében.

    Krisztusban elnyert új életünk, tőle kapott apostolságunk ennek az örömnek a megélésére és hirdetésére hatalmaz fel bennünket, különösen is ebben az időszakban, szolgálva és könyörögve azokért, akik még nem ismerik a feltámadt Krisztust és a megszabadított ember örömét. Tudva és nem felejtve Megváltónk szavát:

    „…kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16,24b)

    2020 húsvétján

    Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves testvérünknek!

    Dr. Szabó István püspök és Veres Sándor főgondnok - Dunamelléki Református Egyházkerület

    Steinbach József püspök és Dr. Huszár Pál főgondnok - Dunántúli Református Egyházkerület

    Kató Béla püspök és Dr. Dézsi Zoltán főgondnok - Erdélyi Református Egyházkerület

    Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok - Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

    Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok - Kárpátaljai Református Egyház

    Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok - Királyhágómelléki Református Egyházkerület

    Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok - Szerbiai Református Keresztyén Egyház

    Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok - Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

    Csomós József püspök és Ábrám Tibor főgondnok - Tiszáninneni Református Egyházkerület

    Dr. Fekete Károly püspök és Dr. Adorján Gusztáv főgondnok - Tiszántúli Református Egyházkerület

  • Vasárnapról Vasárnapra - Tóth Szilvia nagypénteki üzenete

    A Bári-Csarnahói Református Egyházközség lelkipásztora, Tóth Szilvia osztja meg nagypénteki üzenetét.

    Alapige: „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2,5-11)

    http://youtu.be/Yf198kzWgeM

  • Mindenki úgy adjon...


    A koronavírus járvány miatt most csupán a különböző telekommunikációs eszközök segítségével tud az igehirdetésre vágyakozó lélek egy-egy istentisztelethez kapcsolódni. Ezen közvetített igehirdetéseknek, online istentiszteleteknek - a megszokottól eltérő forma, s olykor istentiszteleti liturgia miatt - nem sokszor része az adakozásra való buzdítás, holott a Kis Káté tanítása ez esetben is igaz: áldozat nélkül ma sincs istentisztelet, ezért nem templom az, melyből hiányzik a persely és nem istentisztelet az, melyen nem adakoznak Isten dicsőségére. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy miként tudjuk hálánkat kimutatni, hogyan tudjuk adományunkat felajánlani, ha az adakozás megszokott gyakorlata most nem működhet. Az Isten igéjével élő emberben ott van a vágy, hogy ezt megtegye, és ha televízióban, vagy rádióban, esetleg interneten hallgat is istentiszteletet, szeretné háláját pénzadományával is kifejezni, egyházközsége szolgálatát támogatni, ahogyan „rendes időben” a templomban is megtette ezt. Megoldás lehet otthon egy külön kis perselyt készíteni, vagy az elszánt adományt elkülönítve (pl. borítékba téve) kezelni és a korlátozások feloldását követően, az így félretett adományt a gyülekezeti perselybe elvinni. Gyülekezeti célra, az egyház szolgálatára szánt felajánlásunkat, adakozásunkat banki átutalással is el lehet küldeni az egyházközségünk folyószámlájára. E célból tesszük közzé a folyószámlával rendelkező és a közléshez hozzájáruló egyházközségek IBAN számlaszámát. Átutalás esetében a megjegyzés rovatban hasznos feltüntetni az adakozó személy, illetve család nevét. A banki átutalás mellett meg lehet találni a lehetőséget arra, hogy elszánt, Lélektől indított adományunk az adott gyülekezet Lelkészi Hivatalába, illetve az illetékes személyhez (pl. pénztáros, gondnok) eljusson.

    Nem csak az adakozás ilyen módon való lehetőségére hívjuk fel a figyelmet, hanem az ige igazságára is: „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten”. Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre.” (2Kor 9,6-8)

     

     Egyházközség

     IBAN számlaszám

     Bacska

     SK64 0900 0000 0001 0582 2844

     Bély

     SK74 5200 0000 0000 1574 9487

     Bodrogszentes

     SK72 0900 0000 0005 5259 9074

     Csarnahó

     SK38 0900 0000 0005 5126 6227

     Királyhelmec

     SK60 0900 0000 0001 0582 2625

     Kisbári

     SK20 0900 0000 0051 4258 3750

     Kisgéres

     SK38 0900 0000 0001 0582 2633

     Kiskövesd

     SK04 0900 0000 0001 0582 4700

     Kistárkány

     SK08 1111 0000 0066 1257 6008

     Lelesz

     SK83 5200 0000 0000 1075 5765

     Nagybári

     SK03 0900 0000 0051 6796 5464

     Nagygéres

     SK08 0900 0000 0005 5135 7268

     Örös

     SK63 0900 0000 0001 0582 2668

     Perbenyik

     SK52 0900 0000 0005 5124 7157

  • Vasárnapról Vasárnapra - Demes Tibor virágvasárnapi üzenete szlovák nyelven

    Tibor Demes, reformovaný farár: „Verím! Pomôž mojej nevere” (Mk 9,24)
    Zemplínske Hradište

    Text: Odpovedal Mu jeden zo zástupu: Majstre, priviedol som k Tebe svojho syna, ktorý má nemého ducha, a kde ho len pochytí, lomcuje ním; penia sa mu ústa, škrípe zubami a chradne. I povedal som Tvojim učeníkom, aby ho vyhnali, ale nemohli. A On im odpovedal takto: Neveriace pokolenie, dokiaľ budem s vami? Dokiaľ vás budem trpieť? Prineste ho ku mne! A priniesli ho k Nemu. Ako ten duch uzrel Ježiša, hneď lomcoval (chlapcom); tento padol na zem, zvíjal sa a ústa sa mu penili. Spýtal sa (Ježiš) jeho otca: Odkedy sa mu to stáva? Odpovedal: Od detstva. A často ho hodil aj do ohňa, aj do vody, aby ho zahubil. Ale ak môžeš, pomôž nám, zľutuj sa nad nami! Povedal Mu Ježiš: Ak môžeš? Veriacemu je všetko možné! Otec dieťaťa hneď zvolal: Verím! Pomôž mojej nevere! Keď Ježiš videl zbiehať sa zástup, pohrozil nečistému duchu a povedal mu: Nemý a hluchý duch, ja ti rozkazujem: Vyjdi z neho a nikdy viac nevojdi doňho! (Mk 9,17-25)

    http://youtu.be/eOMjwn_g15k

  • Vasárnapról Vasárnapra - Molnár Éva virágvasárnapi üzenete


    A Királyhelmeci Református Egyházközség lelkipásztora, Molnár Éva osztja meg virágvasárnapi üzenetét. 

    Alapige: „Miután ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé. Amikor közeledett Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide! Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? – mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá. Amikor a küldöttek elmentek, mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót? Ők így feleltek: Mert az Úrnak van szüksége rá. Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust. Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Lk 19,28-40)

    http://youtu.be/1P7lQAsGTEw