Pünkösdi körlevél a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára

„A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.” (Róm 15,13)

Kedves Testvéreink az Úrban!

A Szentlélek átformálja életünket, gondolatainkat, megerősítve hitünket. Azok, akik nem ismerik meg a Megváltót, reménység nélkül élnek. Mikor elfogadtuk Jézust, Ő akkor hozta szívünkbe a reményt. Ezt kell fenntartanunk és védenünk, kiváltképpen ebben az időben, mikor megpróbáltatások alatt vagyunk. A Krisztusba vetett reményt a mi Urunk tartsa fenn bennünk a Lélek által, e küzdelmes idők közepette is!
2020 pünkösdjének ünnepén buzgó szívvel és lelki szemeinkkel keressük Megváltónkat a járvány sújtotta világban. Embertársaink nehéz szenvedései hitbeli elmélyülésre serkentenek és tettekre buzdítanak. Ugyanakkor ne engedjük meg, hogy a nyomor látványa elhomályosítsa és bizonytalanná tegye a hitünket. Ilyenkor kiemelkedően szükség van a keresztyén Anyaszentegyház híveinek bizonyságtételére. Mindenható Istenünknek mindennel terve van. A járvánnyal járó próbatétel nem véletlen, hanem segít hitünk bizonyosságának megerősítésében.
Mi tehát az igazság, amely feljogosít bennünket, hogy ebben a reménytelen világban mégis reménységben maradjunk? Száz éve írták alá a trianoni kényszerszerződést, a békediktátumot. Egyházunkat és nemzetünket azóta emberek által alkotott határok választják el. Mindezek ellenére az egyház és a történelem Ura megtartott bennünket. Biztosak lehetünk abban, hogy amiképpen az elmúlt 100 évben elődeinkkel és velünk volt a Mindenható, úgy utódainkat is megtartja az eljövendő időben. Reménységünknek és örömünknek az alapja, hogy van élő Istenünk, megváltó Krisztusunk, aki a Szentlelke által velünk volt, velünk van és velünk lesz. Június 4. számunkra nem a gyász napja, hanem a reménység és egység napja. Ezt bizonyítja, hogy mi, Kárpát-medencei reformátusok Urunk kegyelméből, 11 évvel ezelőtt közös Alkotmánnyal hivatalosan is újra egy közös Magyar Református Egyházba tömörültünk. A lelki egység mindvégig megvolt, és ma is megvan. Az egységes Magyar Református Egyház ezt a lelki összetartozást igyekszik megerősíteni és szorosabbra fűzni.
Urunk Szentlelke legyen a mi vezérünk! Legyen megbékélt, áldott pünkösdi ünnepünk!

2020 pünkösdjén
Testvéri szeretettel:
Dr. Szabó István püspök és Veres Sándor főgondnok -  Dunamelléki Református Egyházkerület
Steinbach József püspök és Dr. Huszár Pál főgondnok - Dunántúli Református Egyházkerület
Kató Béla püspök és Dr. Dézsi Zoltán főgondnok - Erdélyi Református Egyházkerület
Szenn Péter püspök és Kel József főgondnok - Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház
Zán Fábián Sándor püspök és Nagy Béla főgondnok - Kárpátaljai Református Egyház
Csűry István püspök és Bara Lajos István főgondnok- Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Halász Béla püspök és Székely Károly főgondnok - Szerbiai Református Keresztyén Egyház
Fazekas László püspök és Fekete Vince főgondnok - Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
Csomós József püspök és Ábrám Tibor főgondnok - Tiszáninneni Református Egyházkerület
Dr. Fekete Károly püspök és Dr. Adorján Gusztáv főgondnok - Tiszántúli Református Egyházkerület

Istentiszteletek tartásának engedélyezése - körlevél

A Generális Konvent Elnökségének körlevele a Magyar Református Egyház minden gyülekezete és intézménye számára

„Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek!” (Jn 20,26b)

Kedves Testvéreink!
A világméretű koronavírus-járvány idején rendhagyó, digitális ülést tartott a Generális Konvent elnöksége. A tanácskozáson áttekintettük a Magyar Református Egyház helyzetét, valamint kifejeztük testvéri közösségünket is egymással, melyet az ideiglenes elszigeteltségünk sem rendíthet meg. Szomorú szívvel hoztuk meg a döntést, hogy a májusra tervezett marosvásárhelyi Egységnapunkat 2021-re halasztjuk.

Fájdalommal osztozunk egyháztagjaink gyászában, akik elveszítették szerettüket a járvány következtében. Imádkozunk a betegek gyógyulásáért. Tiszteletünket fejezzük ki mindazok felé, akik az egészségügyben küzdenek az emberi életek megmentéséért. Emellett azok felé is, akik ebben a rendkívüli helyzetben lehetővé teszik polgári társadalmaink alapvető működését. Köszönjük a lelkipásztorok helytállását, akik a járvány nehéz napjaiban – a kapcsolattartás új formáit megtalálva – bátorítják a gyülekezeti tagokat, és minden testvérünket, aki lelki megerősítésre vágyik. Istentől kérünk számukra erőt, ahogy imádkozunk országaink vezetőiért és a felelős döntéshozókért is. Imádkozunk református testvéregyházainkért szerte a világon, a protestáns testvéreinkért és mindazokért, akik az Úr nevét segítségül hívják ezen a földön, hogy lehessünk Isten hozzánk forduló szeretetének eszközei ebben a válságos helyzetben. Hozzá kiáltunk, hogy irgalmazzon nekünk, embergyermekeinek és adja meg a járvány mielőbbi elmúlását.

Bátorítson bennünket az ige szava ma is, a karantén, a kényszerű bezárkózás idején: a Feltámadott Úr Jézus Krisztus a zárt ajtók mögött is velünk van és békességet tud adni a számunkra. Ez a békesség hassa át az életünket és erősítsen bennünket mindaddig, míg újra találkozhatunk egymással istentiszteleti alkalmainkon, és a Magyar Református Egyház közösségében is.

2020. április 27.

Testvéri köszöntéssel:

Dr. Szabó István s.k. püspök és Veres Sándor s.k. főgondnok - Dunamelléki Református Egyházkerület

Steinbach József s.k. püspök és Dr. Huszár Pál s.k. főgondnok - Dunántúli Református Egyházkerület

Kató Béla s.k. püspök és Dr. Dézsi Zoltán s.k. főgondnok - Erdélyi Református Egyházkerület

Szenn Péter s.k. püspök és Kel József s.k. főgondnok - Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

Zán Fábián Sándor s.k. püspök és Nagy Béla s.k. főgondnok - Kárpátaljai Református Egyház

Csűry István s.k. püspök és Bara Lajos István s.k. főgondnok - Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Halász Béla s.k. püspök és Székely Károly s.k. főgondnok - Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Fazekas László s.k. püspök és Fekete Vince s.k. főgondnok - Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Csomós József s.k. püspök és Ábrám Tibor s.k. főgondnok - Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Fekete Károly s.k. püspök és Dr. Adorján Gusztáv s.k. főgondnok - Tiszántúli Református Egyházkerület

Nem vagyunk urai életünknek

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata“. (Ef 5,15-17)

     Különös időket élünk, amikor a világ népeit járvány támadja. Ilyenkor a bibliaolvasó embernek szinte akaratlanul azok a nehezen érthető bibliai történetek jutnak eszébe, amikor Isten hagyja, hogy valamilyen titokzatos csapások sújtsák a földet. Ilyen volt Mózes korában a tíz csapás (2Móz 7-12), vagy a gőgös asszír hadsereg hirtelen pusztulása és eltűnése (2Kir 19,35), vagy amikor Isten hét csapásáról olvasunk (Jel 15-16), akkor olyan távolinak tűnnek az efféle szörnyűségek, hogy elképzelni is nehéz. Ma azonban ezek a bibliai titokzatos dolgok mintha kezdenének megelevenedni szemünk előtt és bizonyos európai országokban a koronavírus járvány már olyannyira pusztít, hogy az orvosok kórházi felszereltség hiányában kénytelenek szelektálni, kit hagynak még életben. A nagy mennyiségű halottakat ugyanakkor a temetkezési vállalatok nem bírják eltemetni, sok helyen a jégkorong stadion jegén hűtik az elhunyt emberi testeket. Elérte a járvány már az angol miniszterelnököt vagy a hollywoodi sztárokat is. Hazánkban a helyzet egyelőre nem tragikus, a kórházban dolgozók, rendfelügyelők és a mindennapi szükségleteinket beszerzők mindent meg is tesznek azért, hogy ez így is maradjon, de az emberek nagy többsége, eddig nem tapasztalt otthoni karanténba kényszerült, aminek folytán egy bizonyos dolog észlelhető sokak életében, éspedig, hogy lelassult és bezárkózott a világ körülöttünk.
     Ez a karanténba kényszerült élet így több szabad és gondolkozási időt kínál sokak számára. Nincs az a megszokott rohanás és az ember akaratlanul is elkezd gondolkozni olyan dolgok felett, amelyekre máskor nincs idő vagy nem akarunk időt szakítani. Aki betegágyon felkszik, szintén kénytelen többet foglalkozni olyan kérdésekkel, amelyekkel eddig nem akart. A nem kívánatos életbeli csapásoknak tehát olyan pozitív következménye is van, hogy gondolkodásra készteti az embert. Szoktuk mondani, hogy „minden rosszban van valami jó“, és ez különösen érvényes most, hogy észrevegyük, nem vagyunk urai az életünknek. Jót tesz velünk lelki téren ez az időszak, ha elősegíti bennünk azt az alázatos érzést, hogy az élet nagyon törékeny, és ezért kell, hogy ennek fényében átértékeljük eddigi életünk fontossági sorrendjét minden tekintetben, akár Isten, ember, élet, munka, pénz viszonylatában. Ismertem valakit, aki azt mondogatta: „Majd a nyugdíj idején pótolom, ami a hajtásban elmaradt!“ – De maroknyi nyugdíjas idő jutott csak neki! Végeredményben tehát végzetes hiba volt nála csupán a munkára és hajtásara pazarolni az időt.
     Talán pont ilyenkor kellene bölcsnek lenni, amikor lebénul a világ körülöttünk, és ennek fényében észre kellene venni, milyen könnyen semmivé lehetnek földi értékeink, eredményeink, és nem lehetnek olyan fontosak, mint Isten. Amikor az élet tragikussá fordul, akkor csüggedésünket nem a szép idők iránti nosztalgia győzi le, hanem az az Isten, aki a nehéz helyzetünk felett áll. A járvánnyal és reménytelennek tűnő helyzetekkel Isten nem „ver“, hanem arra ébreszt bennünket, hogy vegyük szemügyre életünket, mert talán helytelenül folyik, vagy hiábavalóságokra pazaroljuk azt.
     Közeledik a nagypéntek és húsvét. Eddig talán idő nem volt igazán arra, hogy személyesen átgondoljuk, mit kezdjek Jézus Krisztus megváltó halálával és feltámadásával? E téma csupán templomhoz vagy egyházi ünnephez köthető szokás, amelyek az életemre kihatással nincsenek? Ha nincs a nagypéntek és húsvét lényege rám kihatással, akkor az életem még mindig nincs Isten szerint helyesen átértékelve, és ha egykor valamit – úgymond – át is értékeltem magamban, akkor csupán a hiábavalóságokat cseréltem fel és tettem ismételten azok közül valamelyiket a fontossági sorrendem legtetejére. Ellenben az, amit Isten nagypéntekben és húsvétban az embernek oda akar adni, abban az élet legkomolyabb dolgai vannak elrejtve. Ha Isten valamilyen esemény által megállít, akkor abban azt akarja velünk megértetni, amit nagypénteken és húsvétkor hirdetünk, hogy Jézus Krisztus bűneinket megbocsátó halála és az ő feltámadása minket akar megmenteni minden olyan dologtól, ami életünkben kárunkra van!
     Isten minden nem kívánt helyzettel azt akarja, hogy rá figyeljünk, mert ezzel végeredményben javunkat szolgálja. Ha a koronavírus meg akar valamire tanítani, akkor mindenképpen arra, hogy térjünk vissza azokhoz a prioritásokhoz, amelyek örökérvényűek és nincs anyagi alapja. (Demes Tibor)

A mínák példázata - Lukács 19,11-27

„Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan kereskedett.”

Kedves Testvérek!
     Jézus Krisztus példázata egy távolba utazó előkelő emberről beszél, aki mínáit, vagyis pénzbeli vagyona egy részét osztja szét tíz szolgája között. Ő a távolba megy, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, de szolgáit mégsem hagyja ott nincstelenül. Tíz szolgának tíz pénzt oszt szét egyesével. Majd visszajön és számon kéri őket, hogy ki hogyan kereskedett. Jézus ezt a példázatát ráadásul eszchatologikus szövegkörnyezetben mondja el, vagyis egy olyan helyzetben, ahol a hallgatósága a véget, a végidőket várta. Mert közel volt Jeruzsálem, közel volt szenvedéseinek helye.
     Mindezt olvasva mi is hasonló helyzetben látjuk magunkat. Mintha az Úr elutazott volna, elköltözött volna, ránk hagyott volna egy-két fillért, és most is azt várná, hogy gazdálkodjunk, kereskedjünk, ne fecséreljük el ezt a karanténba, járványba ágyazott időt. Mintha keveset osztana, és sokat várna.
     Ahogy azonban végigolvassuk ezt a példázatot, látjuk azt, hogy a külföldről hazatérő előkelő ember, aki megszerezte a királyi méltóságot, minden szolgáját egyformán kéri számon, hiszen a mínáit is egyformán osztotta szét közöttük. Nem kérdez rá a szolgák körülményeire, nem faggatja ki őket, hogy pontosan hogyan kereskedtek az ő távollétében. Nem kérdezi, hogy: Te mire vállalkoztál? Milyen körülmények között éltél? Egyedül voltál? Beteg voltál? Magányos voltál? Kirándultál? Otthon maradtál? Féltél a járványtól? Otthonról nézted az istentiszteleteket és vártad, hogy vége legyen már ennek a kényszerhelyzetnek? Szörföltél a közösségi oldalakon és meg se vártad, hogy vége legyen az egyik igehirdetésnek már kattintottál a másikra? Jártad a boltokat, hogy mindenféle tartós élelmiszert felhalmozz? Varrtál szájmaszkot, vagy nem? Otthoni karanténban a házad egyszerre volt iskola, zeneiskola, kórház és templom? Imádkoztál, hogy minél előbb legyen vége ennek az egésznek, és Isten hatalmas keze gyógyítson végre? Az evangélium egyszerűen ezt mondja: magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan kereskedett.
     Ki hogyan kereskedett… Meg akarta tudni, hogy ki hogyan tudta „túlélni” a gazda távollétét abból az egy mínából, ami nem számított egy mesés összegeknek. Ez a fő kérdése Jézus példázatának. Hogyan tudunk túlélni, hitben megélni és átélni bármilyen olyan vészhelyzetet, amikor Isten távollétét tapasztaljuk meg. Ki hogyan fogja fel, ki hogyan kereskedik, ki mire váltja be az Úr vagyonát?! A hangsúly nem a pénz mennyiségén van, hanem használatán, illetve azon a nyereségen, amelyet hoznia kellene. Jézus elmondja, hogy ez az előkelő úr határozottan kedvezni akar a szolgáinak: elfogadja a tízszeres és az ötszörös nyereséget is. Csak a semmittevésre, a kendőbe göngyölgetésre haragszik. Csak azzal nem tud kiegyezni, aki a félelmetes és könyörtelen, büntető Istenben hisz!
     A középkori pusztító járványok idején, amikor a keresztyén emberek sem értették a kórok biológiáját, sokan isteni büntetésnek tekintették azt. Mohóságukért, istentagadó életükért, eretnekségükért és paráználkodásukért. Ebből következőleg úgy vélték, csak az Isten előtti bűnbánat állíthatja meg a ragályt. Nyugat-Európában, különösen a német területeken, ekkor emelkedett fel a flagellánsok testvérisége, akik nagy csoportokban vonultak városról városra, miközben magukat korbácsolva azért imádkoztak, hogy Isten könyörüljön meg az embereken, és szüntesse meg a pestis pusztítását. És éppen ezzel a nyilvános, bár kétségkívül jóhiszemű szolgálatukkal váltak a kór terjesztőivé. Vagyis a látványos önostorozás, a testi önsanyargatás, az utcára vonulás nem segített, sokkal inkább ártott. Nem kivonulásra várt akkor sem az Úr, hanem az ő javainak csendes, akár otthoni, családi kamatoztatására.
     Mi segít most rajtunk? Elsősorban az, ha annak irgalmában hiszünk, aki értünk vállalta a megkorbácsolást, aki szembe nézett a legsúlyosabb betegségekkel és tudott gyógyítani a legnagyobb veszedelmek között is. Nézzünk fel Jézusra, aki nem mesés vagyonnal ajándékoz meg bennünket a járvány idején, hanem önmagával, a hit drága kincseivel, hogy abból kereskedjünk, azt forgassuk a szívünkben, abból következzenek irgalmas cselekedeteink. (Tarr Ferdinánd)