Szűrő
  • Népszámlálás 2021


    Ez évben megvalósuló számbavétel több mindenre kiterjed, több mindenre rákérdeznek, s bár névtelenül kell kitöltenünk a digitális kérdőívet, de nagy-nagy felelősséggel és körültekintéssel, sőt az ősök iránti tisztelettel és a hitvalló felelősségével. Azért jelenthető ez ki ilyen módon, mert a népszámláláskor közölt adatok nem pusztán statisztikai számokat jelentenek, hanem azok rólunk, személyes életünkről, őseinkhez, magunkhoz és az élő Istenhez való viszonyunkról is tanúskodnak.

    A Szentírásban is van szó népszámlálásról, számbavételről. Lukács evangélista tudósítása Jézus születéséről éppen azzal kezdődik, hogy egy népszámlálásról számol be: „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják” (Lk 2,1-3). Bár összeírás volt azokban a napokban, az Úr Jézus születésének a napjaiban, de sok mindenben különbözött a mostani összeírástól, népszámlálástól. Itt nem csupán a technikai különbözőségekre kell gondolni. Nem csupán arra, hogy ma már nem kötelező mindenkinek a „maga városába” menni, vagy hogy ma már a nőket és a gyermekeket is külön számba veszik, vagy hogy akkor még nem lehetett interneten végezni a népszámlálást. Az elsődleges különbség az akkori és a mostani népszámlálás között az összeírás céljában van. Akkor a Római Birodalom ura, Augustus császár nem egy statisztikai adatot akart kapni, hanem az adóköteles személyeket akarta számba venni. Így nem csoda, hogy ez az összeírás zúgolódásra adott okot Isten választott népén belül, hiszen adóterhek kivetését vetítette előre, mely adót egy pogány, magát isteni rangra emelő uralkodó irányába kellett fizetniük.
    A népszámlálás ma sem csupán statisztikai adatokról szól. Egy számbavétel mindig a számot adó, magáról információkat közlő személyről is szól, és szól jogokról, lehetőségekről és szól kötelezettségekről. Kötelezettség akkor is volt, hiszen a számba vett adóköteles személyeket nyilvántartották és meg kellett adniuk „a császárnak, ami a császáré”. Vagyis az akkori népszámlálás kötelezettségeket rótt a Római Birodalom lakosaira. A 2021-es népszámlálás is kötelezettségekkel jár, de elsősorban az állam részéről, mivel a politikai erők a népszámláláskor összegyűjtött adatokra támaszkodva hoznak döntéseket, ezekre hivatkozva adnak vagy éppen elvesznek lehetőségeket, esetleg jogokat. A népszámlálási statisztikai adatokra támaszkodva mondják ki egy-egy megyére, régióra, hogy milyen a fejlődés üteme, mennyire elmaradott, vagy éppen milyen arányban élnek a kisebbségek. Ezen adatok alapján adnak egy-egy régiónak lehetőséget arra, hogy különböző pályázatokban részt vegyen, anyagi forrásokhoz jusson. De a népszámlálás adatain múlik, hogy egy-egy település helységnévtáblája olvasható lesz-e anyanyelvünkön, vagy hogy a hivatali ügyeinket minden gond és szégyenkezés nélkül intézhetjük magyarul, és kulturális életünket milyen mértékben támogatják. Mindezeken túl, az egyházak és így a református egyház állami hozzájárulásának mértéke is annak alapján lesz meghatározva, hogy mennyien vallják magukat e felekezethez tartozónak. A népszámlálás kötelezettségeket ró az államra és lehetőségeket, jogokat ad a számunkra; persze ez utóbbi csupán akkor, ha minderre a politikai akarat és szándék is megvan.
    A fentieket figyelembe véve érhető, hogy rendkívül fontos, hogy megvalljuk reformátuságunkat és nemzeti hovatartozásunkat. Identitásunk, személyiségünk mindkét pillérét vállalnunk kell. Ezeket hozzuk magunkkal: anyanyelvünket, nemzetiségünket, felekezeti hovatartozásunkat, és amikor ezekről számot adhatunk, akkor vonakodás nélkül meg kell tennünk. Ez nem pusztán lehetőségeink, jogaink kivívásához szükséges, hanem ez keresztyéni kötelességünk is. Ha hisszük, hogy minket az Isten teremtett, és hogy teremtői szándékának részesei vagyunk, akkor hinnünk kell, hogy nem véletlenül születtünk oda ahová születtünk, nem véletlenül magyar nyelven kezdtünk el gagyogni és nem véletlen a felekezeti hovatartozásunk sem. Ezt az életünket meghatározó isteni szándékot vállalnunk kell. Nem tehetjük meg, hogy azt, amivé az Isten rendelt, amivé teremtett, amilyennek látni akart, arra nemet mondjunk, azt ne vállaljuk, s helyette mások, esetleg magunk választotta nemzetiségűek akarjunk lenni. Éppen ezért szól ez a népszámlálás a statisztikai adatokon túl rólunk, magunkhoz, őseinkhez és teremtő Istenünkhöz való viszonyunkról. Megtagadhatjuk múltunkat, elődeinket, hitvalló őseinket, ezzel azonban magunkat is megtagadjuk, mindazt, amivé teremtett minket az Isten. Azonban vállalhatjuk is azt, amivel születtünk, amiben élünk, amiket drága örökségként és – reménység szerint – a még drágább jövő zálogaként magunkkal hozunk. Vállalhatjuk és vállalnunk kell reformátusságunkat, magyarságunkat, anyanyelvünket, mert ez nem tőlünk van, Isten ajándéka ez.
    A népszámlás kötelezettség az állam részére, lehetőségek és jogok forrása a felvidéki magyarság számára, de mindezeken túl hitvallási lehetőség és kötelesség a magát Isten teremtményének látó keresztyén ember számára. Ezzel a tudattal és ezzel a felelősséggel válaszoljuk meg a népszámlálás kérdéseit!