Égbőlpottyant házigazdák égbőlpottyant előadása Királyhelmecen

AddThis Social Bookmark Button

A most gyermeket, vagy már unokát nevelő szülők nagy részének ismerősen cseng Levente Péter neve, hiszen olyan gyerekműsorok köthetők a nevéhez mint a Zsebtévé, Ki kopog?, vagy az Égbőlpottyant mesék. Ezen műsorokon generációk nőttek fel, s Levente Péter meséi által életre szóló élményekben lehetett a gyermekeknek része – mégha csak a képernyő előtt ülve is.
A három történelmi egyház meghívására Királyhelmecre látogat Levente Péter és felesége, Döbrentey Ildikó, hogy szeptember 11-én (pénteken), 18:00 órai kezdéssel a Városi Művelődési Központ színháztermében előadást tartson „Titkok titka” címmel, ami tulajdonképpen 4–104 éveseknek szóló kacagó színház. Az égbőlpottyant házigazdákat Török György bábos-gitáros is elkíséri, hogy a jelmezek-díszletek nélküli égbőlpottyant szerepjáték még színesebb legyen, amely játék során a jelenlévők szárnyaló képzelete benépesíti majd a színpadot és a nézőteret egyaránt.
A családi színház ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a szervezők.