Rendelt ideje volt a házassági délutánnak Örösben

AddThis Social Bookmark Button

A Kárpát-medencében 2008 óta gondolnak kiemelt fontossággal a házasság hetében a házaspárokra, a házastársi kapcsolatok megerősítésére, amit egyrészt a megtört kapcsolatok és válások magas száma miatti szükség indokol, másrészt viszont az az isteni rend is, amelyben a férfi és a nő házastársi kapcsolata, a család és végső soron az egész társadalom alapja, amit hangsúlyozni kell. Szétzilálódott közösségeinkben fontos rámutatni, hogy a házasság intézménye ma sem veszítette el fontosságát, még a mostanában oly divatos szlogenek ellenére sem veszítette el súlyát, hiszen e kapcsolat Isten csodálatos ajándéka az ember számára. Erre kívánja ráirányítani a Zempléni Egyházmegyében élő házastársak, jegyespárok figyelmét az Örösi Református Egyházközség is a házasság hetében általuk szervezett egyházmegyei alkalommal. A negyedik éve megvalósuló alkalomra idén február 18-án került sor, s a szervező gyülekezet ezúttal is tartalmas délutánt készített elő mindazoknak, akik a témát fontosnak tartva, vagy a maguk házasságára gondolva, annak megerősítését célul tűzve ellátogattak az örösi kultúrházba. A házastársi délután kezdetén Kiss Miklós helyi lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, elmondva, hogy ez a nap, amely egyben böjtfő vasárnapja, sokat jelent a számára és nagyon beszédes is, mivel a jelenlévők közül sokan úrvacsorai közösségben voltak és a Krisztushoz való elköteleződésről szólt a délelőttjük, s a délután pedig a másikhoz, a házastárshoz, családhoz való elköteleződésükről szól.

Kendi Csaba esperes a Préd 3,1 alapján szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy az életünkben mindennek rendelt ideje van, ami igaz a jegyességre, házasságra, vagy a gyermekvállalásra is. „Emberi létünknek sokszor abban van a legnagyobb tragédiája, hogy elcsúszunk Isten idői mellett. Akarjuk mi rendezgetni a dolgainkat és azt gondoljuk, hogy az jó. Biztos azonban, hogy Isten idejéhez mérten, ahhoz az időhöz, amit Ő rendelt történnek a mi dolgaink? A házasságkötések kapcsán, a férfi és nő kapcsolat kapcsán is fontos ezt a kérdést előtérbe helyezni és ezen elgondolkodni.” – fogalmazott az esperes, és megköszönte a gyülekezet vállalását is a házastársi délutánok szervezését illetőleg.
A bevezető gondolatok, igei köszöntő után Kiss Otília vezetésével egy gondolatébresztő játékra kerülhetett sor, amely már az előadásra hangolta rá a jelenlévők figyelmét, amit a szomszédos teremből, a gyerekfoglalkozás helyszínéről beszűrődő gyerekzsivaj foszlányai sem tudtak megtörni.
Az idén Beňadik Adrián abarai lelkipásztor tartott előadást „Só és világosság a családban – só és világosság a család” címmel, ami bátran nevezhető személyes bizonyságtételnek is. A négygyermekes édesapa, a saját házasságából, családi életéből is említve példákat, a Szentírás alapján, az ige mentén haladva szólt arról, hogy mit is jelent ma Krisztus követőjeként házasságban élni, gyermeket nevelni, s mind a szűkebb család, mind a körülöttünk élők számára sóvá és világossággá lenni.
A téma csoportos feldolgozása ezúttal egy kis kézműveskedéssel is együtt járt, hiszen a jelenlévők négy csoportban plakátokat, kollázsokat készítettek, majd azokat bemutatva emelték ki a házasságok szépségét, vagy éppen a férfi és a nő különbözőségéből adódó vicces élethelyzeteket. A jó hangulatú csoportfoglalkozások és plakátbemutatók után szeretetvendégség közben folyhatott tovább a beszélgetés, a különböző gyülekezetekből érkezők ismerkedése. Mindeközben megérkezett az estébe nyúló alkalom zenei előadója, Pintér Béla, akinek a személye még több embert vonzott az örösi kultúrházba, amely a koncert kezdetére teljesen megtelt. A legismertebb magyar keresztyén zenei előadó a tőle megszokott módon tett ezúttal is bizonyságot, olykor megénekeltetve a nagy létszámú hallgatóságot is.

 Az alkalmon készült képek a Képtárban  megtekinthetőek.

Beňadik Adirán elhangzott előadása